Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2016.08.06.
18:02

Írta: DóraTibor

Stonehenge

Mindenki ismeri Stonehenge-et! A világ egyik leghíresebb, emberi kéz alkotta építménye látható nyelvkönyvek borítóin, füzeteken, filmekben, útikönyvekben, reklám- és dekorációs anyagokon. De valójában Stonehenge-et senki sem ismeri igazán, hiszen rengeteg rejtély és kevésbé ismert érdekesség van a kövekkel kapcsolatban. A teljesség igénye nélkül ezek közül szedtem néhányat csokorba.

01_2.jpg

Előrebocsátom, hogy egész könyvárnyi irodalma van Stonehenge-nek, melyet az elmúlt kb. száz évben írtak róla szakavatott kutatók: archeológusok, biológusok, csillagászok, történészek. Ebben a posztban meg sem kísérlem bemutatni azt az információ-rengeteget, ami fellelhető róla, én szokásomhoz híven ismét az érdekes, meghökkentő, talán kevésbé közismert tényekkel foglalkozom.

Stonehenge csak egy a sok-sok építmény közül, melyet eleink építettek több ezer évvel ezelőtt, hiszen Anglia más tájain, illetve Írországban vagy Franciaországban is vannak hozzá nagyon hasonló építmények. A leghíresebb ilyen építmény azonban kétségkívül ez, melynek nevének első említését egy 1297-es okiraton találták meg. A Stonehenge szó jelentése nyelvészek szerint "függő kő" vagy "megtámasztott kő".

Stonehenge építésének pontos módját, fő funkcióját vagy a kő-együttest felépítő emberi kultúra sajátosságait sajnos csak találgatni tudjuk, illetve következtetni tudunk rá bizonyos kutatási eredmények alapján, hiszen az ezt építő kultúra nyom nélkül eltűnt, semmiféle írásos emlék nem maradt fenn tőlük.

10.jpg

Stonehenge-et Krisztus előtt 3000 és 2000 között megszakításokkal folyamatosan építették, azaz ezer év alatt nyerte el végleges formáját. A legrégebbi részei tehát megközelítőleg 5000 évesek! Ez azt jelenti, hogy legrégebbi részei jóval az egyiptomi piramisok előtt épültek fel, a kerék és a fém feltalálása előtti korban!

Stonehenge két típusú kőből épült. A külső kör kövei kb. 9 méter magasak, a belső kör kövei kisebbek, csupán 2-3 méteresek. A külső kör hatalmas köveit 32 kilométerről vonszolták ide, azonban az igazán megdöbbentő adat a belső kör köveinek származási helye, ugyanis az a Wales-ben lévő Preseli hegység, ami innen 225 kilométerre van! Idehozni ezeket a több ezer kilós köveket több, mint 200 kilométerről akkor is lenyűgöző emberi teljesítmény, ha egy rövid szakasz ebből nem szárazföldi, hanem tengeri út volt, csónakokkal vagy hajókkal.

A köveket egy tökéletes kör alakú gödör veszi körül, melynek átmérője kb. száz méter. Ezt a gödröt - az akkor még nem ismert fémszerszámok híján - az építők éles kövekkel, állati csontokkal és agancsokkal, valamint a tíz ujjukkal és körmükkel vájták ki. A kör leginkább egy légifelvételen látható jól. A kövektől jobbra lévő szürke csík egy modern, aszfaltozott járda: a turisták ezen sétálva tudnak közeli képeket készíteni a kövekről.

04_3.jpg

A kövektől kb. három kilométerre északra található egy titokzatos árok is, melyet ma Cursus-nek hívnak. Ennek az árok-rendszernek a szélessége átlagosan 100 méter, hossza pedig 2,7 kilométer! Egészen elképesztő méretek ezek, főleg abból a szempontból, hogy a Cursus is állati agancsokkal kikaparva, illetve az építők tíz körmével készült! A mára fűvel benőtt, de a levegőből tökéletesen látható árok egykori funkcióját csak találgatják a szakemberek, valószínűleg valamiféle gyülekező vagy felvonulási terület lehetett.

03_2.jpg

A kutatók megpróbáltak rájönni, hogy  milyen módszerrel hozták ide a köveket. Arra jutottak, hogy állati zsírral bekent farönkökre fektetve húzták ide a köveket. Iszonyatos emberi munka volt ez, számítások szerint száz ember megfeszített testi erejére volt szükség a kövek mozgatásához. Ma a turisták egy, a látogatóközpontnál kiállított maketten is láthatják a szállítás módját.

20_2.jpg

Akármilyen hihetetlen, Stonehenge köveit több ezer évvel ezelőtt összecsapolták az építők. Az álló kövek tetejére áthidaló-szerűen felhelyezett, vízszintesen fekvő kövek aljába egy gödröt, az álló kövekbe pedig egy kiálló kúpot véstek bele, melyek, mint a mai Legó-kockák, egyben tartják a köveket. Egyes álló köveken, ahonnan mára leesett a vízszintes áthidaló, lehet is látni ezt a kitüremkedést. Hihetetlen, hogy abban a korban faragták ki, amikor még nem ismerték a fémet, azaz nem volt se véső, se kalapács...

12_2.jpg

A bevésett gödrökkel és kúpokkal elért tartás nem volt elegendő az oldalirányú stabilitáshoz, ezért a vízszintesen fekvő köveket oldalirányban is összecsapolták. A fent, áthidaló-szerűen fekvő kövek oldalába egy < illetve egy > alakú mélyedést vájtak, melyek szintén egymásba passzolnak!

Stonehenge a szó szoros értelmében a semmi közepén fekszik. A közelben, amíg a szem ellát, semmi nincsen: se egy település, se egy erdő, se egy templom, se egy hegy; csupán legelők és szántóföldek vannak mindenütt. A kövek elhelyezkedése tehát nem egy városhoz vagy templomhoz kötődik, hanem a csillagászathoz. Ez a hely a korabeli emberek szemében valamiért szent hely lehetett, a köveket ugyanis úgy tájolták, hogy a tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség napjain (jellemzően március 20., illetve szeptember 20. körül) a felkelő nap sugara pontosan a kör közepén lévő Oltárkő (Altar Stone) közepét világítja meg! Ezen, a NASA szakemberei által készített ábrán egészen egyértelműen látható ez a jelenség:

14_2.jpg

Vajon hogyan számolták ki ezt, hogyan építettek egy ekkora monstrumot úgy fel, hogy a napsugarak pontosan a kívánt követ érik el ezeken a napokon? Az emberiség egyik legnagyobb teljesítménye az, ami Stonehenge-nél látható. A magukat pogánynak és druidának nevező emberek egyébként napjainkban is ünneplik a nap-éj egyenlőséget. Ezen a napon a nevezetességet elfoglalják a hívek, akik itt köszöntik a Napot és a kör középre befutó sugarait:

13_2.jpg

Jóllehet Stonehenge egy kör alakú építmény, mégis van "eleje" és "hátulja". Régészek ugyanis feltártak egy három kilométer hosszú, U alakú utat, melyet kb. négyezer éve építettek, és amit Stonehenge Sugárútnak (Stonehenge Avenue) neveztek el. Ez az út a kört az Avon folyóval köti össze - innen indulhatott valamiféle ceremoniális menet a kövek irányába. Az Avenue nyomai szintén légifelvételen láthatóak a legjobban:

15.jpg

Egészen friss érdekesség, hogy 2009-ben az Avenue túlsó végén, az Avon partján régészek egy második Stonehenge-et is találtak, melyet Bluestonehenge-nek vagy Bluehenge-nek neveztek el. Ez a mára eltűnt, csak alapjaiban fellelhető kő-kör lehetett a testvére a ma is álló, ismert körnek.

Az egykor itt élt emberek az Avenue-n végigsétálva elsétáltak a ma is álló, kissé megdőlt Heel Stone (sarokkő) mellett, majd megérkeztek az építmény bejáratának számító első kövekhez, melyekből ma már csak egyetlen, ráadásul eldőlve fekvő kő látható. Ezt a követ Slaughter Stone-nak hívják, és természetesen ennek is van története. A Slaughter Stone angolul mészárkövet jelent, és azért nevezték el ezt a követ így, mert eső után néha vöröses színű tócsák maradnak a felszínén, melyet régen vérfoltoknak hittek az emberek. Ebből arra következtettek, hogy a Slaughter Stone-on valamiféle emberi vagy állati áldozatokat mutattak be ötezer évvel ezelőtt, azaz itt ontották vérét az erre a sorsra szánt embereknek, állatoknak. Ez azonban téves elméket, hiszen a vörös színt nem más adja, mint a kőből az esővíz által kioldott és rozsdásodó vasérc. Íme a Slaughter Stone (bal kép) és a Heel Stone (jobb kép):

19_1.jpg

A kövek tulajdonjoga is tartogat érdekességeket. A középkor éveiben Stonehenge mindig azé a földesúré volt, akié az alatta lévő terület volt. A kövek aztán az 1800-as években kezdtek híressé válni, és 1915-ben egy Cecil Chubb nevű gazdag úr megvásárolta a kövek körüli földet, azzal a kifejezett céllal, hogy a feleségének imponáljon velük! A hölgynek azonban nem tetszettek a kövek, ezért Chubb úr 1918. október 26-án az angol államnak adományozta az építményt, azzal a feltétellel, hogy a közeli Salisbury lakói ingyen látogathassák meg a köveket - ez így van napjainkban is. A nemes gesztusért Cecil Chubb-ot lovaggá ütötte az angol uralkodó. Azt gondolom, hogy egy képpel mindenképpen meg kell emlékeznünk Sir Cecil-ről és feleségéről, Mary-ről is.

21_2.jpg

Az építmény több ezer év alatt többször megsérült, javarészt földrengések hatására, ám a legnagyobb pusztítást nem a földrengés, hanem a földigiliszták okozták benne! Charles Darwin, az ismert természettudós állapította meg, hogy a kövek alatti talajt a járataikban közlekedő giliszták lakják. A giliszták fellazították, megpuhították a talajt, melynek hatására a roppant tömegű kövek egy része eldőlt - ezért nem teljes ma a kör.

Az 1950-es években egyébként azokat a köveket, melyek valaha fent voltak áthidalóként, de leestek, emelőkkel visszatették a helyükre, azóta látható Stonehenge viszonylagos épségében.

16_1.jpg

 

A képek forrása: saját képek, illetve az Internetről szabadon letölthető állományok

 

2 komment

Címkék: rejtély Nagy-Britannia Stonehenge

2016.07.28.
22:05

Írta: DóraTibor

Rákosi Mátyás

Mai bejegyzésemben egy olyan emberről fogok írni, aki meggyőződésem szerint Magyarország történelmének egyik legnegatívabb, legkártékonyabb szereplője. Akármennyire is próbálok posztjaimban független és elfogulatlan maradni, ez esetben képtelen vagyok leplezni az illető iránt érzett ellenszenvemet, megvetésemet. Mostani cikkem Rákosi Mátyásról, az országot a második világháború után egy évtizedig vaskézzel irányító kommunista diktátorról szól.

01_1.jpg

Rákosi az akkor még Magyarországhoz tartozó, a mai Szerbia területén található Ada nevű településen született 1892. március 9-én, azaz I. Ferenc József alattvalójaként látta meg a napvilágot. Édesapja zsidó származású kereskedő volt, akit Rosenfeld Józsefnek hívtak. Rákosit tehát 11 éves koráig Rosenfeld Mátyásnak hívták, a család csak 1903-ban magyarosította a nevét Rákosira. Szüleinek összesen 13 gyermeke született, ő volt a negyedik gyermek a családban.

Gyerekkorában Mátyás két szempontból is kitűnt társai közül. Egyrészt előnytelen külsejével: nagyon alacsony és erősen elálló fülű gyerek volt, másrészt értelmi képességeivel. Rákosi ugyanis hihetetlenül okos ember volt! Elképesztő memóriával rendelkezett, évtizedekre visszamenőleg emlékezett minden névre, minden egyes beszélgetésre.

02_1.jpg

Szülei gyermekeik közül egyedül őt taníttatták: Sopronban, Szegeden és Budapesten is tanult. Szegeden Babits Mihály volt a magyartanára, de diákévei alatt személyesen megismerte Tömörkény Istvánt vagy Móra Ferencet is. Tanulmányai során eljutott Londonba, Hamburgba és Bécsbe is, és már egészen fiatal korában megmutatkozott a politika iránti lelkesedése, érdeklődése.

Az első világháborúban az olasz fronton harcolt, ahol 1915-ben hadifogságba esett és három éven át Szibériában volt hadifogoly. Hazatérve a tanácsköztársaságban töltötte be első politikai pozícióit: helyettes kereskedelmi népbiztos, majd a szociális termelés népbiztosa lett - ezek a posztok ma államtitkári illetve miniszteri posztnak felelnek meg. A tanácshatalom végén a véres és kegyetlen hírű Vörös Őrség parancsnokaként is szolgált.

A Horthy-korszakban a tanácsköztársaságban betöltött szerepe, illetve az illegális szociáldemokrata párt szervezése miatt többször állt bíróság előtt, összesen 15 évet töltött börtönben! 1940-ben engedték szabadon, hihetetlen körülmények közepette: A Szovjetunió felajánlotta, hogy visszaadja Magyarországnak az 1848-49-es szabadságharc során a cári orosz hadsereg által zsákmányolt honvédzászlókat - cserébe Rákosit és egy másik kommunista rabot, Vas Zoltánt kérték. A szovjetek tehát Rákosira cserélték ki történelmi ereklyéinket!

Rákosi édesanyja fiatalon halt meg, míg édesapját és két testvérét a nácik Auschwitzban, egyik húgát pedig Bergen-Belsenben gyilkolták meg.

Rákosi 1945-ben, immár Sztálin utasítására tért haza a Szovjetunióból és három év leforgása alatt csalással, törvénytelenségekkel megszerezte a hatalmat, majd az országot a saját képére formálta. Mindenben követte a szovjet utasításokat, a magyar érdekek helyett mindenben a szovjet érdekeket képviselte, villájában közvetlen telefonvonal volt kiépítve Moszkvával.

05.jpg

Kaukázusi külsejű, jakut származású feleségét, Feodora Fjodorovna Kornyilovát Sztálin utasítására vette el. A nőt idehaza mindenki Fenyának hívta, és bár mindvégig külön hálószobában aludtak, gyermeket is szerettek volna vállalni. Mivel azonban Rákosi ekkor már közel 60, Fenya pedig már közel 40 éves volt, nem születhetett gyermekük. A Rákosi-villa személyzetének visszaemlékezése szerint egyébként Rákosi teljesen aszexuális volt, a börtönben töltött évek alatt valószínűleg impotenssé is vált. Fenya ezzel szemben meg volt győződve arról, hogy az ellenséges nyugati országok által felbérelt magyar nőgyógyászok aknamunkája miatt nem esett teherbe.

12_1.jpg

Rákosi a hatalom csúcsára érve Magyarországon addig sosem látott egyszemélyi diktatúrát és személyi kultuszt vezetett be. Az alacsony, csupán 155 centis, elálló fülű, kopasz és kövér diktátor valami egészen elképesztő rendszert honosított meg Magyarországon. Egy korábbi posztomban írtam Sztálinról – ebben is mindenben őt utánozta. Néhány jellemző példával szeretném érzékeltetni ennek a történelmi korszaknak a jellegzetességeit:

A gazdaság minden pillérét államosította. A mezőgazdaságban erőszakos módszerekkel termelőszövetkezetekbe kényszerítette a parasztságot, a magántulajdont szinte teljesen megszüntette. Magyarországon, ami hagyományosan mezőgazdasági ország volt akkor is, ész nélküli iparfejlesztésbe kezdett: az országot a vas és acél országává kívánta tenni. Ezzel egyetlen probléma volt: Magyarországon sem a vasérc, sem a kohókhoz szükséges kőszén nem állt a kellő mennyiségben rendelkezésre, illetve ha mégis, akkor a gyárat politikai okokból nem a bányák közelébe építették. Gazdaságtalan, hibás döntések következtében szegényedett tovább a II. világháborúban már szinte teljesen tönkretett ország.

Rákosi szovjet modell alapján létrehozta a rettegett ÁVO-t (Államvédelmi Osztály), mely később ÁVH (Államvédelmi Hatóság) néven terrorizálta az embereket. Senki sem volt biztonságban: bárkit, bármikor letartóztathattak, ártatlan embereket börtönöztek be, kínoztak meg, végeztek ki. Megesett többször, hogy Rákosi a pártbéli ellenségeit meghívta saját villájába, majd egy finom vacsora és kellemes társalgás után egyszer csak felcsapódott az egyik ajtó, ahonnan ÁVO-sok léptek elő és letartóztatták a vendéget – természetesen a vendéglátó utasítására.

03_1.jpg

Az is előfordult, hogy az ÁVO azért tartóztatott le valakit, mert az nem tapsolt elég lelkesen egy Rákosit dicsőítő gyűlésen.

A falusi birtokok szakmához értő gazdáit, akiket ő kulákoknak nevezett, elüldözte, kisemmizte, bebörtönözte, kitelepítette, megsemmisítette, azaz teljesen szétverte az élelmiszer-termelő mezőgazdaságot. A falusi embereknek tilos volt saját sertésük levágása, börtönbüntetés járt ezért. Csak engedéllyel lehetett a falusiaknak a saját maguk által nevelt sertést leölni, a hús jó részét pedig be kellett szolgáltatni. Ez az időszak volt az úgynevezett padlássöprés korszaka is, amikor a falvakban lakóktól igen gyakran az adott évi teljes betakarított terményt nemes egyszerűséggel elkobozták, hiszen a gabona kellett a városban lakók élelmezésére.

Mivel Rákosi Sztálin feltétlen bizalmát élvezte, azt akarta, hogy idehaza mindenki rettegjen tőle, senki ne veszélyeztesse korlátlan hatalmát. Saját párttársát, a belügyminiszter Rajk Lászlót egy egészen elképesztő bírósági színjáték után végeztette ki, de többek között Kádár Jánost is bebörtönözte. Nagyon sokszor az ÁVO-sok Rákosi személyes utasítására vertek éjjel-nappal ártatlan embereket, akik gyakran bele is haltak a kínzásokba.

Az Egerhez közeli Recsk területén 1950 és 1953 között munkatábort létesített, ahol három év alatt 1580, teljesen ártatlan embert tartottak fogva, a náci koncentrációs táborokhoz hasonló körülmények között. A fogvatartottak közül minden tizedik ember meghalt.

A személyi kultusz jegyében Rákosit már-már istenségnek megfelelően kellett kezelni, dicsőíteni. Minden irodában, orvosi rendelőben, gyárépületen, sportpályán, munkahelyen ki kellett helyezni a portréját. Hatvanadik születésnapján, 1952 márciusában Magyarországon minden, de tényleg minden róla szólt. Az abban az évben alapított Fejér megyei Mátyásdomb települést róla nevezték el (a községet azóta is így hívják!), ahogy Várpalota ma Rákóczi-telepnek nevezett része is eredetileg Rákosi-telep volt. A magyar írókat kötelezték, hogy Rákosit dicsőítő műveket alkossanak. Festők, szobrászok készítettek őt ábrázoló műalkotásokat. A Miskolci Egyetemet ezekben az években Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemnek hívták. Az általános iskolás gyerekek az ő életéről tanultak, matematika órán a róla szóló számtanpéldákkal tanultak meg számolni. Minden nyilvános beszéde végén az őt felállva ünneplő közönség ütemes, percekig zúgó vastapssal és szűnni nem akaró Sztá-lin, Rá-ko-si!, illetve Él-jen Rá-ko-si! rigmussal ünnepelte a vezért. A mai OKTV versenyt 1952-ben Rákosi Mátyás Középiskolai Tanulóverseny néven indították el, ahogy létezett Rákosi Mátyás Ösztöndíj, Rákosi Érem, Rákosi Kupa is.

Íme néhány példa a Rákosiról szóló művekből, gyerekdalokból, irodalmi és képzőművészeti alkotásokból, neki és róla szóló megemlékezésekből:

„Gyertek, lányok, öltözzetek fehérbe,

Szórjunk rózsát Rákosi elvtárs elébe!

Hadd járjon ő a rózsában bokáig,

Éljen, éljen a Rákosi elvtárs sokáig!”

 

„Az első szó róla beszéljen,
csak őt dicsérje, a zömök férfit,

akit tizenhat évig titkoltak tőlünk börtönök,
s kilépve onnan ránk emelte két okos, mosolygó szemét
és kezét nyújtva, kivezette a fényre nemzetét.”

 

„Hűségünk és forró szeretetünk jeléül a legszebb ajándékként terven felül 8000 tonna szenet termelünk az első negyedévben Rákosi elvtárs 60. születésnapjára. Kívánunk a bányászok élén jó egészségben még számtalan születésnapot. Az Anna-völgyi Szénbányák Vállalat dolgozói”

 

„Van-e, létezik-e nagyobb szeretet, mint amellyel dolgozó népünk fordul Rákosi elvtárs felé? Ha létezik, úgy ez a szeretet, amely Rákosi elvtársat fűti népével szemben. Éljen, sokáig éljen szeretett Apánk, bölcs tanítómesterünk, Rákosi elvtárs!"

07_1.jpg

13_1.jpg

14_1.jpg

06_1.jpg

09_1.jpg

 

Mai ésszel felfoghatatlan, érthetetlen, egészen elképesztő dolgok történtek azokban az években. Rákosi egyik testvérét, Ferencet például miniszterhelyettessé, majd különböző gyárak vezérigazgatójává nevezte ki. Saját testérét (aki egyébként 2006-ban, 102 évesen halt meg!) még Kossuth-díjjal is kitüntette!

Kilenc, életben maradt testvére közül senkit sem Rákosinak hívtak, hiszen Rákosi elvtársból csak egy lehetett. Emiatt két testvére is Bíró családnéven élt.

A korabeli hozzáállást mutatja az a hivatalos álláspont, mely szerint Rákosi elvtárs haja azért hullott ki, mert mindig a magyar nép gondjaival foglalkozott!

18_1.jpg

A Balaton-felvidéken narancsültetvényt telepíttetett, emellett 50.000 holdon termeltek gyapotot, ahogy gumipitypangot, de rizst és földimogyorót is - nyilvánvaló módon totális kudarc volt mindegyik őrült mezőgazdasági próbálkozás.

Rákosi az élet minden területét szabályozni akarta, még a divatot is. A nőknek nem volt szabad nadrágot és zoknit hordaniuk, mert ezek szerinte férfias ruhadarabok!

Budapest belvárosában 50 méter mélyen saját magának atombiztos bunkert, a déli országhatárra pedig betonból készült védelmi vonalat építtetett. Ezt a védelmi vonalat több, mint 600 km hosszúságúra tervezték, ám végül sosem készült el teljesen - bár egyes omladozó szakaszai ma is megvannak.

A bölcs vezér eltörölte a hagyományos magyar címert és egy rettenetes, a heraldikai szabályoknak és történelmi hagyományoknak semmiben nem megfelelő címert erőltetett az országra, nyilvánvaló szovjet mintára. Ez volt az a címer, amit aztán 1956-ban a forradalmárok kitéptek a zászló közepéből.

16.jpg

Minden erejével harcolt a nemesek, valamint az egyházak, a vallás ellen. Papokat börtönöztek be és végeztek ki, augusztus 20-át Szent István ünnepe helyett elnevezte az Alkotmány ünnepének. Március 15-én többé nem beszéltek pl. a nemesi származású Széchenyiről, ekkor került be erősebben a köztudatba Táncsics és Petőfi neve.

Szeretett a Balatonnál, a balatonaligai pártüdülőben pihenni. Azonban, mivel borzasztóan féltette az életét, ide mindig más-más útvonalon és mindig más rendszámú autóval utazott, és amikor ő itt nyaralt, senki más nem tartózkodhatott a területen. Mivel rettegett az őt meggyilkolni szándékozó mesterlövészektől, napközben ki sem jött a nyaralóépületből. Irodáján, autóján, nyaralóján mindenütt golyóálló üveg volt. Paranoiája nem ismert határokat: csakis a saját szakácsa által készített ételt merte elfogyasztani, és ha vidékre ment, mindig vitték utána az ételt a saját evőeszközeivel együtt, hiszen a kanalat is meg lehet mérgezni!

21_1.jpg

Rákosi személye és stílusa személyes beszélgetések során egyébként megnyerő volt. Amellett, hogy oroszos kiejtéssel, gyakran nyelvtani hibákkal beszélte a magyar nyelvet és nyilvános beszédei kántálóak, izzadság-szagúak voltak, ő maga mindig nyájas volt, megnyerő, mosolygós és jóságos. Ez persze mind része volt a tudatosan kialakított imázsnak, mely őt „Népünk nagy vezérévé” és „Sztálin legjobb magyar tanítványává” tette.

Leghíresebb képe talán az, amin egy gabonatáblában áll, és jóságos tekintettel morzsolgat egy búzakalászt. A kép propaganda-értéke abban állt, hogy a fotós egy meghitt pillanatban fotózta le a diktátort, miközben ő boldogan, a bő termés miatti örömében csak a népre gondolva tekinti meg a termést. A kép története állítólag sokkal prózaibb ennél: a diktátorra egy vidéki útján rájött a szükség, a sofőrt utasította, hogy álljon meg egy gabonatáblánál - a híres kép pedig ezután készült el.

04_2.jpg

1953-ban meghalt Sztálin, ezzel Rákosi elveszítette legfőbb támogatóját. Mégis, további három évig  még hatalmon tudott maradni, csak 1956. júliusában váltották le minden tisztségéből. Ekkor a Szovjetunióba utazott, és ott érte az ’56-os forradalom híre is. A forradalom után a szovjetek Kádár Jánost tették meg Magyarország urának, ezzel Rákosi hatalma végérvényesen véget ért.

Az egykori rettegett diktátor még 15 évig élt, a szovjet vezetés egyik távoli helyről költöztette a másikra. Bár az idősödő és egyre több betegségtől szenvedő Rákosi állandóan hazatérést kérelmező levelekkel bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Kádár ragaszkodott hozzá, hogy Rákosi örökre távol maradjon Magyarországtól. Utolsó kijelölt lakhelye Gorkijban, a ma Nyizsnyij Novgorod-ban volt, ami Budapesttől 2.550 kilométerre van! 1971. februárjában, 15 évnyi száműzetés után, 78 évesen szív- és vesebetegség következtében halt meg. 1956 júliusa után tehát soha többé nem tehette lábát magyar földre.

20_1.jpg

Halála után fél órával már értesítették Kádárt, aki úgy rendelkezett, hogy még a Szovjetunióban hamvasszák el, itthon csak egy eldugott, néhány soros újsághírben tájékoztassák a lakosságot az egykori diktátor haláláról, valamint arról is, hogy a temetés nem lehet nyilvános, azon csak a családtagok vehetnek részt.

Még abban a hónapban, 1971 februárjában hazahozták a Rákosi hamvait tartalmazó urnát egy menetrendszerű repülőgéppel, de mivel az urnát rejtő doboz túl nagy volt, az csak a repülőgép WC-je mellett fért el. Így tért hát haza a diktátor.

A temetésen nagyjából nyolcvanan voltak, akiknek a fele titkosrendőr volt. Az urnát a Farkasréti temető egy eldugott urna-falába helyezték el, azonban a szovjet szabvány szerint készült urna nem fért el a magyar urnáknak készített rekeszben, így ott, a temetés közben vésővel szakítottak egybe két, egymás feletti rekeszt. Rákosi Mátyás tehát a 60/1 urnafal 191 és 192. számú fülkéjében van eltemetve. A temetés után a rekesz fedőlapját rendszeresen megrongálták és meggyalázták, ezért kicserélték a fedlapot, hogy azon csak a monogram (R. M. 1892-1971) legyen látható. Néhány éve azonban ezt is eltüntették. A véres kezű, rettegett, nagy hatalmú diktátor tehát ma egy név nélküli, jelöletlen sírban nyugszik, és bár ő még utolsó éveiben is meg volt győződve, hogy őt Magyarországon szeretik és visszavárják, valójában nagyon-nagyon kevesen vannak, akik egy kicsit is jó szívvel emlékeznek rá és rémuralmára.

23_2.jpg

Felesége, Fenya részt vett a temetésen. Végig ezt kérdezgette a jelenlévőktől: Mondják, hát ezt érdemelte az én uram? A temetés végén hazautazott a Szovjetunióba és soha többé nem tért vissza Magyarországra. 1980-ban halt meg.

 

 

A képek forrása: Saját kép, illetve az Internetről szabadon letölthető állományok

6 komment

Címkék: történelem halál háború kivégzés Rákosi Sztálin I. Ferenc József

2016.07.18.
15:37

Írta: DóraTibor

A canterbury katedrális

Munkám részeként gyakran kísérek diákcsoportokat Angliába idegenvezetőként. Az elmúlt öt év alatt 55 utazást vezényeltem le, azaz módom nyílt néhány nevezetességet nagyon alaposan megismerni. A sok-sok felkeresett helyszín közül az egyik kedvencem a kb. 50 alkalommal felkeresett Canterbury katedrális lett. Kérek ezért minden Olvasómat, hogy ezúttal nézze el az egyértelmű pozitív elfogultságomat, hiszen bevallom, hogy én rajongok ezért az épületért. A templom méreteire és szépségére nincs is megfelelő szavam. Ha azt mondom, hogy ez a székesegyház csodálatos, fantasztikus, lélegzetelállító vagy hogy egyedülálló, még mindig nem fejeztem ki kellőképpen a csodálatomat iránta.

 01.jpg

Nézzünk először néhány statisztikai adatot. A katedrális teljes hossza 160 méter. Összehasonlításképpen, Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi bazilika 118 méter, egy szabványos futballpálya pedig 107 méter hosszúságú... Három tornya közül a legmagasabb, a Bell Harry Tower 72 méter magas - ismét csak a méretek érzékeltetése céljából: a veszprémi Toronyház 62, a soproni Tűztorony 58, a zsámbéki templom 51, a siófoki Víztorony 45 méter magas. Magyarán szólva, ez egy monumentális épület!

A templomot olyan sorrendben szeretném bemutatni, ahogy sétáim során mindig felfedezem és a diákoknak megmutatom azt. A könnyebb átláthatóság kedvéért sorszámozva mutatom be az egyes érdekességeket.

1. A templom főkapuja belülről meglehetősen dísztelen, kívül azonban csodálatos szobrok díszítik. A két legújabb szobor 2015-ben készült el, ezek II. Erzsébet királynőt és férjét, Fülöp herceget ábrázolják. A két új szobrot maga a királynő leplezte le, és érdemes megfigyelni, hogy az új szobroktól jobbra az 500 évvel ezelőtt élt, szintén Erzsébet nevű királynő szobra látható.

02.jpg

2. A kaputól jobbra is és balra is híres történelmi személyiségek: egyházi vezetők és királyok szobrai láthatóak. A több tucat szobor közül a figyelmes szemlélő felismerheti I. Károly, VII. Henrik, Thomas Becket vagy épp Hódító Vilmos szobrát.

03.jpg

3. Az épületbe belépve mindenkit lenyűgöz az 1300-as években épített, csodaszép, gótikus főhajó. Égbe törő, magas, karcsú oszlopai, fejünk felett látható keresztboltozata láttán valamennyi látogató önkéntelenül a boltozat irányába - a Mennyország felé - emeli tekintetét. Ezen a képen épp a főhajóról mesélek a diákoknak.

05.JPG

4. A főhajóban állva lehet a legjobban megfigyelni a főkapu felett található csodás ólomüveg-ablakokat. Az ablakok több száz évesek, közülük az egyik legrégebbi és a leghíresebb pedig az alsó sorban, középen található. Ez az ablak a bibliai Ádámot mezőgazdasági munka, ásás közben ábrázolja. Ez az ólomüveg-ablak 1176-ban készült, azaz 840 éves! Mennyi mindennek volt szemtanúja ennyi idő alatt!...

06.jpg

5. A főhajón végigsétálva megtaláljuk az egész katedrális szellemi - szakrális középpontját, a Compass Rose nevű domborművet. Ez az 'iránytű-rózsa' az anglikán egyház főtemplomát, annak is a központját jelöli.

07.jpg

6. Továbbhaladva, az egyik oldalhajóban egy jelképes sírt találunk. James Hales-nek emelte a családja, aki 1589-ben egy Portugália felé tartó hajón halt meg, majd a tengerbe temették. A síremlék felső részén az látható, amint a királyi kincstárnokot az ágyúkkal bőségesen ellátott hadihajóról a tengerbe temetik. Szintén érdekes, hogy mivel akkoriban még nem létezett Nagy-Britannia, így nem a ma ismert brit, hanem az angol zászló lobog a hajó árbocán.

04.jpg

7. A sétát érdemes a középkori, hangulatos kerengőn folytatni. A kerengő a középkorban az a hely volt, ahol a szerzetesek a mindennapi munka (imádkozás, misézés, kódexmásolás, tanítás, gyóntatás, gyógyítás) szüneteiben gregorián egyházi énekeket, dalokat kántálva sétáltak, pihentek, egyben imádkoztak. Az épületrész egy középen nyitott udvart ölel körbe négyzet alakban. A kerengő falában, valamint padozatában egyházi méltóságok temetkeztek.

12.jpg

8. A kerengőről nyílik a székesegyház egyik legszebb terme, a Chapter House, magyarul a káptalani ülésterem. Az ülésterem végében, főhelyen ült a főpap, a canterbury érsek, az oldalsó ülőfülkékben pedig a főpapok. Itt beszélték meg az egyház napi ügyeit - valami olyasmi szerepe lehetett ennek a teremnek a középkorban, mint manapság egy cégnél az igazgatósági tárgyalóteremnak, ahol a vezérigazgató az egyes osztályvezetőkkel, menedzserekkel tárgyal és egyeztet. Egyébként ebben a teremben írta alá 1986-ban Margaret Thatcher brit miniszterelnök és Francois Mitterand francia elnök a Csalagút megépítéséről szóló szerződést.

20.jpg

9. A kerengő mennyezetéről egy idős, szakállas figura szobra néz le ránk. Aki nem szándékosan keresi, annak fel sem tűnik a sok dísz között ez a kicsi szobor-fej. Nos, a szobor nem mást, mint Henry Yevele-t ábrázolja, aki megtervezte és építészként felügyelte a gótikus főhajó építését. Yevele mester 1400-ban halt meg. Nagyon sokat köszönhet neki a templom!

19.jpg

10. A Martyrdom (Mártíromság) nevű, kápolna-méretű teremben 1170. december 29-én világraszóló botrány történt. II. Henrik király utasítására (de minimum sugalmazására) négy lovag itt, ebben a helyiségben gyilkolta meg az ország azóta is legfontosabb szentjét, Thomas Becket canterbury érseket, az ország főpapját. A lovagok közül hárman a kardjukat felülről szúrták bele a térdelve imádkozó főpapba, míg a negyedik lovag egy oldalsó csapással szabályosan megskalpolta az egyházfőt. Azon a helyen, ahol a gyilkosság történt, ma egy piros THOMAS felirat emlékezik az eseményre és az áldozatra. A falon egy modern emlékmű is látható: négy darab, fából készült kardot látunk, melyek barna színűek, de a pengéjük vége piros... Ezen a helyen egyébként 1982-ben együtt imádkozott Thomas Becket-ért II. János Pál pápa és Robert Runcie akkori canterbury érsek.

09.jpg

09a.jpg

11. Szintén a Martyrdom-ban található egy XX. századi festett üvegablak, amin az 1936 és 1952 között trónon lévő VI. György király és felesége, Erzsébet királyné, valamint két gyermekük: Erzsébet és Margit hercegnők láthatóak. VI. György volt a "dadogós" király; Erzsébet királynéra úgy emlékszünk, hogy ő volt a 102 éves korában elhunyt Anyakirálynő; jobb oldalon fiatalabb lányuk, Margit hercegnő. A képen bal oldalon lévő kislány pedig nem más, mint a napjainkban már 90 éves uralkodó, II. Erzsébet királynő.

16a.jpg

12. Az előző ablak feletti ablakban pedig a mostani királynőt látjuk  fiatal királynő korában, férjével, Fülöp herceggel és négy gyermekük közül kettővel - a másik két gyermek az ablak készültekor még nem született meg. Érdemes megfigyelni a királynő lábánál ábrázolt szőke kisfiút: ő bizony a napjainkban közel 70 éves Károly walesi herceg, a trónörökös!

16b.jpg

13. A templom legrégebbi része, az altemplom vagy kripta a román korban épült. 1400 évesek ezek a falak, és a fenti, csodás, vékonynak ható, gótikus oszlopokhoz képest a román kor stílusjegyei: a vastag, zömök, tömör oszlopok egyértelműen megkülönböztethetőek. A templomépület felső részeinek roppant súlyát mind a mai napig ezek, a 600-as években épült oszlopok tartják!

14.jpg

14. Következő helyszínünk a gótikus főhajó és a Thomas Becket sírhelyének épített épületész közötti lépcső. Ha itt állunk, akkor a katedrális legmagasabb tornya, a Bell Harry torony alatt állunk, mely az 1510-ben készült el. Ez a torony tehát a katedrális legújabb, legfiatalabb része - csupán 500 éves! Ha a tornyot alulról felfelé nézve csodáljuk meg, fantasztikus panoráma tárul a szemünk elé. A torony díszítettségétől a látogatóknak elakad a szavuk.

08.jpg

Ami még a Bell Harry toronnyal kapcsolatban érdekesség, az az, hogy a középső, arany-kék színű kerek dísz nem más, mint egy csapóajtó. Amennyiben kinyitják az ajtót, láthatóvá válik az 1400-as években oda helyezett csiga avagy emelőgép, mellyel az építőanyagot húzták fel a toronyba. A méretek érzékeltetése érdekében hadd adjak csak egy információt: a csapóajtó közepén látható fehér kereszt hosszúsága 1,8 méter!

15. A Bell Harry torony alatti kapun átlépve az 1100-as években Thomas Becket sírjának méltó elhelyezése céljából épült Szentháromság-kápolnába jutunk. Ez az épületrész stílusában évszázadokkal előzte meg korát, a falakat elnézve szinte hihetetlen, hogy közel 900 éve építették ezt az óriási épületrészt!

13.jpg

16. Ennek az épületrésznek az egyik oldalhajójában temették el az 1443-ban elhunyt Henry Chicele érseket. Az ő sírja is csodálatos. A síremléken két szobor található: a felső a hatalma csúcsán lévő érseket ábrázolja, az alsó viszont csupasz, a halál által elragadott testét mutatja.

11.jpg

17. Az épület hátsó része felé haladva jutunk el Thomas Becket egykori díszes sírhelyéhez, melyet közel 900 éve zarándokok milliói keresnek fel. Amikor a zarándokok a hosszú út végén végre megérkeztek a sírhelyhez, fel kellett menniük a Pilgrims' Steps-en (Zarándokok lépcsője), hogy a sírhoz jussanak. Az utolsó lépéseket ezen a lépcsőn vallásos áhítatuk közepette igen gyakran térden állva tettek meg! A csoportokat igen gyakran megkérem, hogy követve az évszázados hagyományt, mi is térden állva jussunk fel a szent ember egykori sírjához:

18.jpg

18. Thomas Becket-et itt, a gyertya helyén temették el egy nagyon díszes, óriási értékű kincsekkel díszített síremlékben. 1220-tól 1538-ig nyugodott itt a meggyilkolt, majd szentté avatott érsek, amikor is VIII. Henrik az egyházalapítás hevében bíróság elé idézte, amiért elődjének. II. Henriknek oly gyakran nem engedelmeskedett. Mivel Becket 400 éve halott volt, nem tudott megjelenni a tárgyaláson, ahol így távollétében halálra ítélték. Sírját Henrik ezért szétromboltatta, a síron lévő kincseket elrabolta, a csontokat szétszóratta. Azóta nincs meg a szent ember sírja, ma csupán egy gyertya emlékeztet a középkori zarándokok egykori úti céljára.

21.jpg

19. A gyertyás képen is látszik, hogy a sírhely mellett kis kerek domborművek vannak a padlón. Elképesztő, de ezek a kerek díszek az 1100-as évek végéről származnak és a csillagjegyeket illusztrálják! Megvan itt mindegyikük, a kos, bak, halak, vízöntő, bika is!

22.jpg

20. Thomas Becket egykori sírjától balra esik IV. Henrik király síremléke. IV. Henrik az 1400-as években uralkodott és maga kérte, hogy ide, a nagy szent mellé temessék majd el. Henriknek egyébként megjósolták, hogy Jeruzsálemben fog meghalni - a király ezért nem is ment soha keresztesháborúba. Amikor aztán egy szép napon ellátogatott a londoni Westminster apátságba és rosszul lett, majd megérezte, hogy itt a halál, utolsó erejével megkérdezte, hogy hol van épp. Felség, a Jeruzsálem-teremben! - felelték neki, mire a király kilehelte lelkét. A jóslat tehát valóra vált!

Henrik koporsóját hajóval hozták Londonból Canterbury-be, ám útközben óriási vihar támadt. A legenda szerint a hajósok a viharban egyszerűen kidobták a folyóba Henrik holttestét, nehogy a nagy súly miatt elsüllyedjen a csónak. Eszerint a király díszes szarkofágja üres! 400 év találgatás után aztán 1832-ben tudósok felnyitották a síremléket, hogy végére járjanak a mendemondának. A fedlap leemelése után a tudósok átvágták a fa korporsót, majd a szemfedélként szolgáló ruhaanyagot, ami alatt a király nemes arcvonásaival szembesültek. A holttest tehát bent van a sírban! Ráadásul 400 évvel azelőtt olyan jól balzsamozták be, hogy szinte teljes épségében megmaradt. A tudósok megdöbbenve vették észre a zavarba ejtő hasonlóságot a sírban fekvő holttest és a síremléken lévő szobor között.

23.jpg

21. Becket sírjának másik oldalán található a Black Prince, a Fekete herceg sírja. Hivatalos neve Edward of Woodstock volt. Nem más ő, mint III. Edward király elsőszülött fia, trónörökös, walesi herceg. 1376-ban, még édesapja életében meghalt, így nem lett belőle király. Edward katonai hős volt, korának ideálja. A franciák elleni harcokban tüntette ki magát, mindig legelöl haladt a harcmezőn és kegyetlenül aprította az ellenséget. Neve onnan származik, hogy az általa megölt francia katonák vére ráfröccsent a páncéljára - a vér pedig a csata végére megszáradt és fekete lett...

24_1.jpg

22. Létezett egy HMS Canterbury nevű hadihajó, melyet 1914 és 1916 között építettek, a városról kapta a nevét és az I. világháborúban állítottak szolgálatba. A hadihajót közel 20 év szolgálat után 1934-ben kivonták a forgalomból és feldarabolták, de harangját a katedrálisnak ajándékozták. A harang azóta is a templomban található, meg is szólaltatják rendszeresen.

25.jpg

23. Van a templomnak egy nagyon fontos magyar vonatkozása is. A Horthy-korszakban a zsidóüldözés elől menekült el Magyarországról egy Bossányi Ervin nevű művész, aki Angliában telepedett le, és az 1950-es években őt érte a megtiszteltetés, hogy két kicsi és két nagyobb méretű ólomüveg-ablakot készítsen a templom egyik oldalkápolnájába. A modern üvegek el is készültek, közel 60 éve díszítik a katedrálist! Bossányinak több családtagját végül Auschwitzban meggyilkoltak, a bal oldali üvegablakon ennek állít emléket. A szakállas, vékony testalkatú férfit épp most ölték meg a nácik, angyal viszi őt fel a mennybe. A másik üvegablakon középen Isten látható, alatta pedig sok, különböző származású és bőrszínű kisgyermek. A második műalkotás azt hivatott kifejezni, hogy mindannyian Isten gyermekei, testvérek vagyunk, Isten mindnyájunkat egyformán szeret.

17a.jpg

24. A szerintem legérdekesebb részletet a végére hagytam. Egy teljesen elképzelhetetlen dolog is helyet kapott ugyanis a bal oldali üvegablakon. Olyan miniatűr, hogy csak akkor lehet látni, ha közel megyünk hozzá, de bizony ott van, az üveg közepe felé, bal oldalon, egy lakat kulcslyukában: egy horogkereszt! Ismert tény, hogy a horogkereszt már az ókorban vallási motívum volt, Hitler módosította az alakját és alakította a hírhedt alakúvá - keresztény templomban mindenképpen szokatlan a jelenléte. A művész azonban így, a horogkereszt ábrázolásával mutatta meg a bal oldalon a gonoszt. (A kép minőségéért elnézést kérek; a horogkereszt olyan pici, hogy csak digitális zoom-mal lehet lefotózni.)

17b.jpg

Bízom benne, hogy minden olvasóm talált érdekességet ebben a cikkben is. Aki még nem járt a székesegyházban, ha teheti, akkor keresse fel és csodálja meg ezeket a helyeket saját szemével is!

 

A képek forrása: Saját képek, illetve az Internetről szabadon letölthető tartalmak.

1 komment

Címkék: történelem halál nemzetiszocializmus Adolf Hitler London Nagy-Britannia Canterbury

2016.06.11.
21:57

Írta: DóraTibor

Anna, brit királynő

Kevesen tudják, hogy Nagy-Britanniának az 1066 óta trónon lévő 40 koronás fő közül meglepően sok, hét királynője volt: Jane, I. Mária, I. Erzsébet, II. Mária, Anna, Viktória, II. Erzsébet. A női uralkodók közül a Magyarországon talán legkevésbé ismert, mégis az egyik legérdekesebb életű Anna királynőről szól a mai poszt.

2016-06-11_195143.jpg

Fontos megemlíteni, hogy a magyar és angol nyelv is megkülönbözteti a királynő és a királyné szavakat. A saját jogon uralkodó királynőt az angolok queen-nek, míg egy király feleségét, azaz a királynét queen consort-nak hívják - bár a hétköznapi nyelvben gyakran ugyanúgy queen-nek nevezik a királynékat is. Anna királynő tehát queen és nem queen consort volt.

Anna királynő II. Jakab király (angolul James II, Skóciában VII. Jakab, James VII) második lánya volt, aki nővére, (II. Mária) majd sógora (III. Vilmos) halála után került a trónra 1702-ben, 37 évesen. 12 év uralkodás után 1714-ben halt meg, azaz uralkodása szinte teljesen egybeesik a Rákóczi-szabadságharc éveivel.

Anna igen sikeres és népszerű királynő volt, őt tekintjük Nagy-Britannia első uralkodójának. Az ő uralkodása alatt, az ő javaslatára egyesült ugyanis 1707-ben Skócia Angliával, azóta hívják az országot Nagy-Britanniának. Ha tehát a skótok a 2014-es népszavazáskor a Nagy-Britanniából való kiválást szavazták volna meg, akkor azt az államrendet szüntették volna meg, amit Anna királynő 307 évvel azelőtt álmodott meg.

A királynő amilyen népszerű, közkedvelt és sikeres uralkodó volt, a magánélete olyan tragikusan alakult. Szeretett férje, Dániai György herceg, aki 12 évvel volt idősebb a királynőnél, 55 éves korában meghalt. Anna ekkor csupán 43 éves volt, ám soha többé nem ment férjhez. A kortársak feljegyezték, hogy a Kensington-palotában, ahol György a királynő kezét fogva meghalt, Annát csak nagyon hosszú idő után tudták elvonszolni halott férje mellől, hiszen a királynő eszét vesztve csókolgatta elhunyt férje arcát.

2016-06-11_195218.jpg

A királynő tudatában volt annak, hogy ő az utolsó élő tagja a híres Stuart dinasztiának, ezért mindennél fontosabb, hogy gyermeke, trónörökös szülessen. Azért, hogy minden áron biztosítsa a trónutódlást, 17-szer esett teherbe! A 17 feljegyzett terhessége közül kétszer ikreket várt. Személyes tragédiája, hogy a 17 terhesség közül 12 vagy vetéléssel végződött vagy halott babája született. Öt, élve született gyermeke közül kettő egy napos korában, kettő pedig másfél évesen halt meg. Egyetlen reménye és büszkesége fia, a kisgyermekkort egyedüliként túlélő Vilmos herceg volt, aki azonban 1700-ban, 11 éves korában halt meg. Vilmos herceg halálával ki is halt a Stuart-ház. Anna királynő sosem tudta feldolgozni ezt a végső csapást, fia halála után nem is esett többé teherbe. Az egyébként, hogy gyermekeinek ilyen szerencsétlen sorsa lett, visszavezethető egyrészt genetikai örökségére - Anna nővére, II. Mária királynő sem tudott például gyermeket szülni - másrészt Anna férjének, György hercegnek a szifilisz-betegségére is. A bal oldali festményen, ami a londoni Kensington-palotában van kiállítva, Anna még szeretettel öleli kisfiát, akiről halála előtt nem sokkal készült a jobb oldali festmény:

tile_2.jpg

Anna nagyon beteges asszony volt. Gyermekkorától kínozták különböző betegségek (szem-betegség, reuma, köszvény, az egyik szülés során szerzett vérmérgezés miatti komplikációk). Nagyon súlyosan elhízott; olyannyira, hogy már koronázásakor is gondot okozott neki túlsúlya. A Westminster Apátságban zajló koronázási ceremónián nagyon nehezen ugyan, de valahogy végig tudta sétálni a templomkaputól az oltárig vezető távolságot, de gyaloghintót vittek utána, hátha szükség lesz rá. A köszvény és az elhízás miatt 45 éves kora körül egyszerűen nem volt képes járni sem már. Amikor meghalt, olyan méretűre hízott, hogy a koporsója a feljegyzések szerint szinte négyzet alakú volt!

Annát még hercegnőként, 18 éves korában állítólag Lord Mulgrave elcsábította, amivel óriási botrányt okozott az udvarban, hiszen minden tisztességes lánytól elvárták, hogy ártatlanul menjen férjhez majd - pláne egy hercegnőtől!

Bár Anna királynő szerette és tisztelte férjét, de valójában a saját neméhez vonzódott. Az 1700-as években óriási botrány volt a homoszexualitás, főleg, hogy a királynőről volt szó! Az egyik korabeli népi rigmus így szól:

Anna híres királynőként markolja a jogarát,

Ám valójában uralkodónk szereti a szobalányt.

Magánéleti vonzódása a politikában is éreztette a hatását, hiszen alig volt férfi tanácsadója. A legtöbb államügyet Sarah Churchill-lel beszélte meg, akivel a királynő egészen elképesztő kapcsolatot alakított ki: Churchill asszony nem egyszer még azt is megengedte magának, hogy a nyilvánosság előtt kiabáljon a királynővel! Egymás között Mrs. Morley-nak és Mrs. Freeman-nek szólították egymást, a Churchill család otthonának, a Blenheim kastélynak az építését Anna királynő állami pénzből finanszírozta! Amikor Anna 1711-ben szakított Sarah-val, a sértett szerető a királynő által visszakért palotakulcsokat a padlóra dobta elé! Az udvarból száműzött, de továbbra is tehetős Sarah asszonyság egyébként 1744-ig élt még, mindenkit terrorizálva, aki körülötte élt. A későbbi brit miniszterelnök, Sir Winston Churchill egyébként Sarah egyik leszármazottja volt. Íme Sarah Churchill:

2016-06-11_215520.jpg

Anna volt az utolsó uralkodó, aki hitt a royal touch erejében és alkalmazta is azt. A középkori eredetű hiedelem szerint az uralkodó, aki Isten kegyelméből és akaratából, mint kiválasztott uralkodik népe felett, olyan hatalommal bír, hogy puszta érintése gyógyító hatású a tuberkulózis ellen. Sok beteg gyermeket vittek a szinte Istenként tisztelt uralkodók színe elé, aki megérintette őket, hogy a hit szerint meggyógyuljanak - a gyógyulás természetesen teljesen esetleges volt.

Anna királynő háziorvosa az a Sir Hans Sloane volt, aki a londoni British Museum-ot alapította. Sloane volt az, aki feltalálta a kakaót: Ő keverte először a megolvasztott csokoládét tejjel.

Anna királynő ütötte lovaggá Isaac Newton-t.

A királynő nagyon szerette a teát, és ő volt az, aki szokásával máig tartó teázási divatot teremtett Angliában.

Nagyapját, I. Károly királyt 1649-ben (még Anna születése előtt) lefejezték; ő az angol történelem egyetlen elítélt és kivégzett uralkodója.

A királynő aláírása látható itt: Mint látszik, a neve után egy R betűt írt, ami a latin regina (királynő) szó rövidítése.

2016-06-11_194327.jpg

Az uralkodó élete végén, a személyes tragédiák hatására egyre többet ivott. Mondjuk ki: Anna élete utolsó éveiben egy járni képtelen, elképesztően elhízott alkoholista volt, a nép Brandy Nan-nek hívta. A londoni Szent Pál katedrális előtt álló szobra a magát makacsul tartó szóbeszéd szerint azért áll háttal a templomnak, mert az uralkodó nem szeretett misékre járni, és azért nem előre, hanem jobbra néz a szobor arca, mert ott, ahová néz, a szobor felállításakor egy kocsma volt.  A környék 300 év alatt természetesen jelentősen átalakult, most egy M&S élelmiszerbolt és egy Starbucks kávéház van ott, amerre a szobor néz.

tile.jpg

 

A képek forrása: Saját képek, illetve az Internetről szabadon letölthető állományok.

1 komment

Címkék: történelem betegség London Churchill Nagy-Britannia Anna királynő

2015.01.29.
17:19

Írta: DóraTibor

Freddie Mercury

Ha a Queen együttes legendás frontemberéről meglátunk egy képet, legtöbbünknek azonnal eszünkbe jut Freddie Mercury elképesztően erős és kristálytiszta hangja, karizmatikus egyénisége, ahogy felelőtlen, önpusztító életmódja és fájóan fiatal korában bekövetkezett halála is. A valaha élt egyik legnagyobb világsztár élete azonban ezeken kívül is számos érdekes részletet rejt, melyeket talán érdemes megismerni...

freddie_mercury_04.jpg

Freddie Mercury 1946. szeptember 5-én született, azaz ha élne, még mindig csupán 68 éves lenne. Eredeti születési neve így hangzik: Farrokh Bulsara, de ez, a viszonylag közismert név is angol írásmódú. Anyakönyvezett neve Pharōkh Balsārā‌ volt. A Bulsara családnév egyébként az indiai Bulsar városának nevéből származik. A sztár 1970-ben változtatta meg családnevét Mercury-ra, bár ami a keresztnevét illeti, már tizenéves korától Freddie-nek hívatta magát. 1970-től hivatalos, az angol útlevelében is szereplő neve Frederick Mercury volt.

freddie_mercury_17.jpg

Freddie Mercury-t tartják a világ első, ha nem egyetlen ázsai származású rock-világsztárjának. A Queen együttes frontembereként ugyan Angliában élt és angol nyelven énekelt, de nem volt angol nemzetiségű. Indiai származású volt, s a kelet-Afrika partjainál található Zanzibár (ma: Tanzánia) Stone Town nevű településén született. Szülei azért költöztek Indiából Freddie szülővárosába, hogy apja megtarthassa brit birodalmi állását. Ami viszont az állampolgárságát illeti, Freddie születésének pillanatától haláláig brit volt.

freddie_mercury_02.jpg

Freddie és szülei, valamint húga, Kashmira egy polgárháborús helyzet elől menekülve költöztek Angliába 1964-ben. A későbbi sztár ekkor 17 éves volt. Később a londoni Ealing Art College-ben művészeti szakon végzett, grafikus végzettséget szerzett, s a Queen címerét is ő maga tervezte meg! A Q betű és a korona az együttes nevére, miközben a két oroszlán, a rák és a két tündér-szerű figura a tagok csillagjegyeire utal: John Deacon és Roger Taylor oroszlán-jegyű, Brian May rák, Freddie pedig a szűz jegyében született. A címert felülről egy főnixmadár őrzi.

freddie_mercury_16.jpg

Mielőtt híres lett, Freddie abból élt, hogy a Kensington Market nevű nyugat-londoni piacon használt ruhákat árult! Aki járt már Londonban, annak érdekes lehet az információ, hogy ez, a mára elbontott épület a Royal Albert Hall-tól és a Natural History Museum-tól néhány sarokra található.

A minden ismerőse által visszahúzódónak és félénknek jellemzett Freddie 1970-ben alakította meg a Queen együttest, melynek tagjai - a rock-zenekaroknál ritkaságszámba menő módon - mindvégig ugyanazok maradtak!

Freddie nem szerette előreálló fogait, mégsem alkalmazott fogszabályzást. Attól félt, hogy ha a fogorvosok a helyére húzzák a fogait, megváltozna a hangképzése, elveszítené legendás hangját. Egy alkalommal így nyilatkozott a fogairól: "Nem szeretem, hogy a fogaim előre állnak. Ettől eltekintve tökéletes vagyok."

freddie_mercury_18.jpg

Freddie a magánéletben visszahúzódó volt, vágyott az egyedüllétre és védte magánéletét. Nagyon ritkán adott például interjút. Volt azonban egy másik énje is: Barátai, zenésztársai, ismerősei részvételével időnként őrült hangulatú partikat tartott, ahol mindig ő volt a középpontban. A féktelen bulizásba minden belefért – csak egy példa: a 41. születésnapi partijának végén a tetemes fogyasztással együtt azt a 232 db poharat is ki kellett kifizetnie, amit eltörtek mulatozás közben!

Szereplési vágyát a koncerteken élte ki. Élete során kb. 700 koncerten állt színpadra, ahol a Queen frontembereként mindig kirobbanó energiával, elemi erővel állt színpadra a tomboló közönség előtt. A Queen Budapesten is fellépett 1986-ban, de a legsikeresebb és a legtöbb ember által látott koncertjét az együttes 1985-ben adta: valamennyi mértéktartó szaklap a londoni Live Aid koncerten adott 25 perces Queen-fellépést tartja a rocktörténelem legjobb és legsikeresebb koncertjének.

freddie_mercury_11.jpg

Freddie magánélete cseppet sem volt viharoktól mentes. Ágyában nők és férfiak tömegei fordultak meg, bár volt két olyan kapcsolata is, melyek évekig tartottak és stabilnak voltak mondhatók. A ’70-es években egy Mary Austin nevű nővel élt együtt, akihez a Love Of My Life (Életem Szerelme) című számot is írta. Később, 1985-től haláláig pedig egy Jim Hutton nevű férfi volt a partnere.

freddie_mercury_13.jpg

A két komoly kapcsolat és az egy éjszakás kalandok mellett rövidebb kapcsolatai is voltak. Egy Bill Reid nevű férfivel például igen intenzív és szenvedélyes kapcsolata volt, mely többször hangos veszekedésig, sőt, tettlegesség fajult. Egy vita hevében összeverekedtek, s Reid olyan erővel harapott Freddie kezébe, hogy abból ömleni kezdett a vér, de az is megtörtént, hogy a vita hevében szétvertek egy szállodai szobát. Egy USA-beli turné során pedig annyira összevesztek, hogy órákon át üvöltöztek egymással és Freddie-nek elment a hangja. Orvosa egész nap kezelte, hogy egyáltalán meg tudjon jelenni a Saturday Night Live című show-műsorban másnap este.

Egy másik partneréről, Tony Bastin-ról egy amerikai turné-körút során tudta meg, hogy másokkal is találkozgat. Freddie repülőgéppel az USA-ba vitette Tony-t. Megérkezésekor azonnal szakított vele, majd a következő géppel vissza is küldte Londonba a férfit. Macskáját azonban megtartotta!

Freddie ugynis imádta a macskákat! Volt olyan időszak, amikor egyszerre tíz macskája volt, és Mary Austin visszaemlékezése szerint egy hosszabb koncert-turné alatt, amikor Freddie hazatelefonált, nem csak a nővel beszélt, hanem a macskáknak is oda kellett tartania a kagylót, hogy a gazdi beszélhessen hozzájuk. Kedvenc macskájához, Deliah-hoz még egy dalt is írt az Innuendo című albumra. A Queen utolsó olyan klipjében, amiben Freddie is szerepel, a These Are The Days Of Our Lives-ban a sztár olyan mellényt visel, amelyet macskák díszítenek!

freddie_mercury_06.jpg

A Queen együttes tagjai 1986-os budapesti koncertjük előtt hajókirándulást tettek a Dunán, és amikor Freddie meglátta a hajóról a magyar parlament épületét, annyira megtetszett neki, hogy azt mondta, meg szeretné vásárolni!

Freddie lelkes és értő bélyeggyűjtő volt. Tekintélyes és nagyon értékes gyűjteményét napjainkban is rendszeresen bemutatják nemzetközi filatéliai találkozókon. Talán ennek is köszönhető, hogy 1999-ben olyan bélyeget adtak ki Angliában, amin ő jelenik meg. A bélyeggel kapcsolatban egyébként kisebb botrány is kitört, hiszen az énekes mögött a Queen dobosa, Roger Taylor is látszik, pedig a törvények szerint Nagy-Britanniában csak már elhunyt emberek szerepelhetnek bélyegen – kivéve természetesen a királyi család tagjait.

freddie_mercury_13_1.jpg

A BBC által szervezett, a 100 legnagyobb britet kutató felmérésben Freddie Mercury az 58. helyen végzett! A lista élére egyébként Sir Winston Churchillt választották, akiről egy korábbi bejegyzésben írtam.

Asszisztenseitől elvárta, hogy mindig legyen náluk toll és papír, hiszen ha beugrott neki egy dallam vagy egy dalszöveg, azonnal le kellett írnia. Így hát születtek Queen-dalok autóban, repülőgépen, de még fürdőkádban is!

freddie_mercury_10.jpg

Freddie rockzenész volt, de imádta az operát és sokszor alkalmazott is opera-elemeket a zenéiben. Gondoljunk csak a Queen egyik legnagyobb slágerére, a Bohemian Rhapsody-ra! Ennél fontosabb volt a katalán operaénekesnővel, Montsterrat Cabelléval közösen készített, Barcelona című száma, mely az 1992-es barcelonai olimpia nyitó dala lett.

Freddie-nek nem született gyermeke, a macskáival bánt úgy, mintha a gyermekei lennének. Autót sem tudott vezetni. Egyszer ki akarta próbálni a vezetést, de induláskor lefulladt a motor – soha többé nem próbálkozott a vezetéssel.

Halála után egy sárga színű virágot és egy indiai békafajtát róla neveztek el.

Féktelen és felelőtlen életmódja következményeként 1986-ban elkapta a HIV vírust és AIDS-beteg lett. 1987 – 1988 táján megritkultak, majd teljesen abbamaradtak a fellépések, és a Queen-albumok is komolyabbak, visszafogottabbak, mélyebb mondanivalójúak lettek. A sajtó természetesen azonnal cikkezni kezdett Freddie Mercury tüneteiről, a sztár azonban sosem beszélt a betegségéről. 1990-ben, egy díjátadón volt az utolsó nyilvános megjelenése. Ekkor, valamint az 1991-es These Are The Days Of Our Lives videoklipjében is ijesztően nézett már ki, pusztán árnyéka volt hat-hét évvel azelőtti önmagának.

freddie_mercury_09.jpg

Halálos betegen, hetekkel halála előtt is dolgozott, sok számot felénekelt – abban a tudatban, hogy amikor ezek a számok megjelennek, ő már halott lesz. 1991. november 24-én, londoni otthonában, csupán 46 évesen halt meg. Halála előtt egyetlen nappal végül kiadott egy sajtóközleményt, melyben elismerte, hogy AIDS-ben szenved. Ez az utolsó, róla készült kép:

freddie_mercury_08.jpg

Holttestét elhamvasztották, két nappal később tartották meg gyászszertartását ősei vallása, a zoroasztriánus hit szerint. A hamvakat Mary Austin kapta meg, ahogy ő örökölte a vagyona legnagyobb részét is. Freddie hamvainak hollétéről több, mint húsz évig senki nem tudott, míg 2013-ban, az énekes halála után 22 évvel a londoni Kensal Green temetőben ezt a táblát fedezték fel:

freddie_mercury_12.jpg

A tábla félig angol, félig francia nyelvű, magyarra fordítva az alábbi felirat olvasható rajta:

Farrokh Bulsara emlékére

1946. szeptember 5. – 1991. november 24.

Mindig közel leszek hozzád a szerelmemmel.

M.

Az angol bulvársajtó szerint az M betű Mary Austin-ra utalhat. A tábla egy oszlopra van elhelyezve egy olyan helyen, ahol az elhunytak hamvait szétszórják. Mary Austin nem nyilatkozik az ügyben, ezért nem lehetünk benne biztosak, de minden valószínűség szerint e tábla alatti területen szórták szét a világ egyik legnagyobb sztárjának hamvait.

Freddie emléke 24 évvel halála után is élénken él az emberekben. 1996-ban a svájci Montreux-ban, néhány évvel később pedig a londoni Oxford Street-en állítottak neki szobrot, mindkét alkotás a leghíresebb testtartása közben ábrázolja.

freddie_mercury_03_1.jpg

A 2012-es londoni olimpia záróünnepségén olyan brit világsztárok léptek fel, mint a Pet Shop Boys, a One Direction, George Michael, a Take That, Eric Idle a Monty Python-ból, vagy a Spice Girls – és természetesen a Queen. A hatvanas éveikben járó Brian May és Roger Taylor élőben játszottak, Freddie pedig a kivetítőről, felvételről énekelt a több tízezres tömegnek. A stadion pedig ugyanúgy ’felrobbant’ Freddie láttán, mintha 1986-ot mutatott volna a naptár.

freddie_mercury_15.jpg

 

 A képek forrása: Az Internetről szabadon letölthető tartalmak.

 

Szólj hozzá!

Címkék: halál betegség szerelem rejtély London Freddie Mercury Nagy-Britannia

2015.01.16.
19:53

Írta: DóraTibor

Híres emberek különös halála 2.

Óriási érdeklődés kísérte a Híres emberek különös haláláról szóló posztomat, többen reagáltak is az olvasottakra. Ezért hát íme, itt az újabb rész!

Aiszkulosz, ókori görög drámaíró kopasz fejét egy sas a magasból összetévesztette egy sziklával. Hogy hogy lehet ebbe belehalni? A sas egy elragadott teknőst rá akart ejteni egy sziklára, hogy a páncélja széttörjön és így tudjon lakmározni az állat húsából. Aiszkulosz azonban nagy szerencsétlenségére rosszkor volt rossz helyen, a sas pedig túl jól célzott: a teknős kemény páncéljától a drámaírónak betört a feje és meghalt. Mindez Krisztus előtt 455-ben történt.

halal23.jpg

1306-ban III. Vencel cseh királyt 16 éves korában egy lándzsával szúrták le, miközben a szükségét végezve ült az olmützi vár kezdetleges WC helyiségében. Nem túl szép halál egy fiatal uralkodónak!

halal14_vencel.jpg

1760. október 25-én reggel a 76 éves brit uralkodó, II. György reggel hat órakor felkelt a Kensington palotában, ivott egy pohár kakaót, majd kiment WC-re. Miközben a dolgát végezte, elpattant a szívében egy aorta és meghalt.

halal15.jpg

James Otis Jr. egy XVIII. századi amerikai ügyvéd volt, akinek nézetei nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Nagy-Britannia amerikai gyarmatai kivívják függetlenségüket, megalakítva az Amerikai Egyesült Államokat. Otis egy alkalommal azt mondta a nővérének, hogy reméli, hogy a Mindenható úgy fogja magához szólítani, hogy annak villámcsapás-szerű ereje lesz. 1783 májusában egy barátjánál vendégeskedett, amikor a bejárati ajtóban állva villám vágott belé. Azonnal meghalt.

halal25.jpg

Oscar Wilde világhírű ír költő és író, az egyetemes irodalomtörténet egyik legnagyobb zsenije 1900-ban, Párizsban halt meg, sírja napjainkban is a Pére Lachaise temetőben található. Halálát agyhártyagyulladás okozta, ami egy angol börtönben való raboskodása során szerzett fülsérülés miatt alakult ki. Wilde 1895-ben börtönbe került, mivel homoszexualitása az 1800-as évek végének viktoriánus Angliájában büntetendő volt. Wilde-ot két év börtönre ítélték, ahol a kemény munka, a hideg környezet és az éhezés teljesen felőrölte egészségét. A szabadulása után már nagyon betegen, de még három évig élt. 46 évesen halt meg.

halal19.jpg

A lengyel származású, de Franciaországban alkotó fizikus és kémikus, Marie Curie halálát az általa felfedezett radioaktív elemek okozták. Férjével, Pierre Curie-vel együtt fedezték fel a rádiumot és a polóniumot, de arról nem tudtak, hogy mennyire veszélyesek az egészségre ezek a radioaktív elemek. Marie mindenféle védőfelszerelés nélkül kísérletezett velük, és egy, a sugárzásból adódó betegségben halt meg 1934-ben.

halal16.jpg

A 39 éves Thomas Andrews volt a Titanic tervezését végző mérnökcsapat vezetője a Harland & Wolff cégnél. Mint VIP utas, a hajón utazott annak első és egyben utolsó, 1912 áprilisi útján. Az utolsók között volt, akik elhagyták a hajót, de nem élte túl a javarészt maga tervezte, 'elsüllyeszthetetlen' hajó elsüllyedését. Soha nem találták meg a holttestét.

halal14_andrews.jpg

Vályi Péter Magyarország miniszterelnök-helyettese volt 1973 szeptemberében, amikor gyárlátogatáson vett részt Miskolcon, az acélgyárban. Halálára több verzió is létezik, de a hivatalos jelentés szerint a gyárban az öntőgödör felé vezető úton egy pallón állva a politikus egyensúlyát vesztette és az öntőformák közé zuhant. Addigra, mire ki tudták szabadítani, műszálas öltönye teljesen ráégett a testére. Kórházba szállították, de belehalt az égési sérülésekbe.

halal24.jpg

1977 augusztusában Elvis Presley, a rock’n’roll királya is a WC-n ülve lelte halálát. A ’70-es évek végére már súlyosan elhízott és drogfüggő énekes éppen a gracelandi birtok legkisebb helyiségében ült, amikor elveszítette az eszméletét, leesett a WC-ről, esés közben pedig leharapta a nyelvét. Többé már nem tért magához.

elvis_presley_02.jpg

Tennessee Williams világhírű amerikai író, a Vágy villamosa és a Macska a forró bádogtetőn szerzője szemcseppet volt kénytelen használni. A szemcsepp használata előtt mindig letekerte az üveg kupakját és a szájába vette azt, miközben fejét hátrahajtva szemébe cseppentette az orvosságot. 1983. február 25-én is így tett. Aznap azonban, miközben a fejét hátrahajtotta, véletlenül lenyelte a szájába helyezett kupakot, amitől megfulladt.

halal22.jpg

1983-ban Elbert János irodalomtörténész, műfordító és egyetemi tanár a siófoki mólónál, a rózsakert mellett belefulladt a Balaton 50 cm-es vízébe. A hivatalos verzió szerint az arcideg-zsibbadását szerette volna a Balaton hűs vízében enyhíteni, de megcsúszott a köveken és belefulladt a vízbe. Egyesek szerint azonban a KGB gyilkolta meg, a nem sokkal korábban hatalomra került Jurij Andropov szovjet vezető utasítására, akinek 1956-ban Elbert volt a tolmácsa a magyarországi forradalom alatt. Az elmélet hívei szerint az új szovjet pártfőtitkár azért hallgattatta el Elbertet, mert nem szerette volna, ha az kompromittáló adatokat árul el Andropov 1956-os budapesti tevékenységéről és tárgyalásairól.

halal18.jpg

A ’80-as évek egyik leghíresebb és legnagyobb hatású soul, rhythm and blues és jazzénekese, Marvin Gaye 45. születésnapja előtt egy nappal halt meg 1984-ben. Otthonában, egy ágyon ülve beszélt az édesanyjával, amikor a saját apja lelőtte azzal a pisztollyal, amit ő maga vett az apjának azért, hogy megvédhesse a családot a betörőktől.

halal17.jpg

Steve Irwin, a híres krokodilvadász egy rája szúrásától halt meg 2006-ban. A világhírű természetvédő és filmes szakember egész karrierjét veszélyes vadállatok között töltötte, ám ironikus módon egy olyan állat okozta a halálát, ami szakértők szerint emberre egyáltalán nem veszélyes. Irwin szerencsétlenségére a rája csápja szíven szúrta, miközben egy tengeri forgatás közben éppen az állat fölött úszott el.

halal20.jpg

2007-ben történt, hogy Surinder Singh Bajwa, az indiai főváros, Delhi főpolgármester-helyettese a háza teraszán pihent, amikor váratlanul majmok támadtak rá. A politikus megpróbált védekezni, ám közben megcsúszott és leesett a teraszról. Másnap halt bele az esés során szerzett fejsérüléseibe.

halal21.jpg

A leginkább a Kill Bill-ből ismert David Carradine amerikai színész meztelen, felakasztott holttestére bangkoki hotelszobájában találtak rá 2009-ben. A vizsgálat kiderítette, hogy nem öngyilkosság, hanem baleset történt: A színész éppen extrém szexuális szokásának hódolt, amikor baleset történt, és a saját nyakára tekert kötél megfojtotta őt.

halal26.jpg

Vigyázzatok magatokra!

 

A képek forrása: Az Internetről szabadon letölthető tartalmak

 

 

1 komment

2015.01.14.
21:08

Írta: DóraTibor

Híres emberek különös halála

A mai bejegyzés némiképp formabontó lesz, hiszen nem egyetlen ember életének különös vagy érdekes fordulatait mutatom be. Ma 16 emberről fogok egyetlen posztban írni. Mindannyian többé-kevésbé híresek voltak, de a haláluk valamilyen szempontból különös volt. Néhányan épp a haláluk miatt lettek híresek...

Kezdjük a sort egy véres, kegyetlen, tipikusan középkori történettel! 1327-ben II. Edward angol királyt, miután felesége segítségével letaszították a trónról, úgy akarták megölni, hogy ne legyen külsérelmi nyom a holttestén. Edward irtózatos árat fizetett azért, hogy gyilkosai természetes halálnak tudják beállítani az uralkodó elhunytát: Meztelenre vetkőztették, kifeszítették hason fekve egy padra, majd az ánuszán keresztül egy izzó lándzsát szúrtak belé. A korabeli feljegyzések szerint a szerencsétlen uralkodó üvöltése egy mérföldnyire elhallatszott. Kétségtelenül megváltás volt számára a halál.

halal01.jpg

1410-ben annyira erős nevetés tört Mártonra, Aragónia királyára, hogy a korabeli krónikák szerint megállt tőle a szíve. Ha ez igaz, akkor ő a világtörténelem egyetlen uralkodója, aki halálra röhögte magát.

halal08.jpg

1771-ben a 60 éves Adolf Frigyes, Svédország királya egy fogadáson a szó szoros értelmében halálra zabálta magát. Feljegyezték, hogy a fogadás alatt hatalmas adagokat fogyasztott el a következő ételekből: homár, kaviár, savanyú káposzta, füstölt hering, pezsgő, valamint 14 adag, forró tejben felszolgált képviselőfánk.

halal02.jpg

1899-ben az 58 éves Félix Faure Franciaország hivatalban lévő köztársasági elnöke volt. Az elnöki palotában, az elnöki irodájában halt meg szívrohamban. De hogyan! Egy 30 éves hölgyvendége, Marguerite Steinheil épp orális kényeztetésben részesítette az élvhajhász elnököt, akinek gyenge szíve nem bírta az ezzel járó örömöket.

halal13.jpg

Jack Daniel, a híres whisky névadója 1911-ben vérmérgezésben halt meg. Képzeljétek, egy szép napon elfelejtette a páncélszekrénye kódját és nem tudta kinyitni azt. Dühében belerúgott a trezorba, amitől eltört a nagylábujja. Ebből a sérülésből alakult ki a vérmérgezés, amibe hamarosan belehalt.

halal09.jpg

1912. február 4-ét mutatott a naptár, amikor Franz Reichelt, egy osztrák szabó a párizsi Eiffel-toronynál készült nagy mutatványára: be szerette volna mutatni az eseményre összegyűlt hatalmas tömeg előtt az általa tervezett és varrt ejtőernyőt! Akkora esemény volt ez, hogy még filmfelvétel is készült róla! Reichelt terv szerint le is ugrott az Eiffel-toronyról, ám az ernyője sajnos nem nyílt ki. Szerencsétlen szabó mint egy zsák, úgy zuhant a biztos halálba.

halal10.jpg

1916. december 16-án gyilkosa vacsorára hívta otthonába Grigorij Raszputyint. Az orosz csodapap több embernek is elegendő mennyiségű ciánnal mérgezett bort és pitét fogyasztott, de az meg sem kottyant neki! A gyilkos megdöbbenve látta, hogy Raszputyinra nem hat a cián, ezért hát hátba lőtte. A megmérgezett és lelőtt Raszputyin azonban felállt és kiment az udvarra, ahol az összeesküvők agyba-főbe verték, végül fejbelőtték. Testét végül a Néva folyóba dobták. Néhány nappal később a boncolás megállapította, hogy a halál oka nem a cián, nem a golyók és nem is a fejét ért erős ütések voltak, hanem fulladás!

raszoutyin.jpg

Harry Houdini, (eredeti nevén Weisz Erik, hiszen igen, ő is magyar volt!), a híres szabadulóművész 1926-ban egyik mutatványába halt bele: Egyik, több alkalommal is előadott száma arról szólt, hogy felkérte az egyik nézőt, hogy üsse hasba teljes erővel, de ő azt nem fogja érezni, hiszen akaraterejénél fogva le tudja csökkenteni az ütés rá gyakorolt hatását. Pechjére aznap este az ütést elvállaló férfi amatőr boxoló volt, Houdini-nek pedig tudtán kívül vakbélgyulladása volt. Néhány nagy erejű ütés után a művész arca eltorzult, és néhány nappal később belehalt az ütések következtében perforálódott vakbélgyulladásba. Houdini boxolós mutatványról egy korábbi előadás során fénykép is készült!

halal03.jpg

1927-ben Isadora Duncan, korának ünnepelt francia táncosnője egy cabrio autóban utazott. A menetszél belekapott a táncosnő által viselt hosszú sálba, ami feltekeredett az automobil kerekének küllőire, ami hátrarántotta a művésznő fejét. Eltört a nyaki csigolyája. Azonnal meghalt.

halal04.jpg

1941-ben történt, hogy Sherwood Anderson világhírű amerikai író egy kerti party-n a szendviccsel együtt azt a fogpiszkálót is lenyelte, amire a szendvics fel volt szúrva. Megfulladt.

halal12.jpg

1958-ban Gareth Jones brit színésznek egy élőben közvetített televíziós színdarabban el kellett játszania, hogy szívrohamot kap és meghal. Nagyszerű, hiteles alakítást nyújtott! A jelenet végén azonban észrevették, hogy Jones valóban szívrohamot kapott és tényleg meghalt.

A Forma-1 dél-afrikai futamán 1977-ben Tom Pryce, brit autóversenyző elgázolt egy, a pályára futó tűzoltót, aki egy balesetet szenvedett és kigyulladt autót sietett eloltani. A tűzoltó kezében tartott poroltó-készülék pont a fején találta el Pryce-ot, aki az ütéstől azonnal meghalt.

halal05.jpg

1981-ben Boris Sagal amerikai filmrendező egy helikopteres jelenet felvételekor túl közel ment a helikopter forgó rotorjához. A filmművész fejét szinte levágta a hatalmas erővel körbeforgó szerkezet. Azonnal meghalt.

halal06.jpg

1993-ben történt, hogy egy Garry Hoy nevű kanadai ügyvéd be akarta bizonyítani az irodájában jelen lévőknek, hogy az iroda üvege törhetetlen. Ezért hát nekiszaladt a felhőkarcoló 24. emeleten lévő iroda egyik üvegfalának, ami valóban nem tört ki, de az ablakkeret az ütéstől kilazult. Hoy az egész ablakkal együtt zuhant ki és szörnyethalt.

1997-ben a 82 éves cseh írót, Bohumil Hrabal-t kórházban kezelték. Egy szép napon Hrabal kihajolt az ötödik emeleti kórházablakából, hogy galambokat etessen. Megcsúszott és kizuhant.

halal11.jpg

2009-ben Taylor Mitchell kanadai énekesnőt megtámadta három prérifarkas. Az eset azért különös, mert ezen az egy eseten kívül soha egyetlen egyszer sem jegyezték fel, hogy prérifarkas emberre támadt volna.

halal07.jpg

Vigyázzatok magatokra!

 

A képek forrása: Az Internetről szabadon letölthető tartalmak

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: halál baleset gyilkosság Oroszország Raszputyin

2015.01.13.
23:27

Írta: DóraTibor

Joszif Visszarionovics Sztálin

A világ egyik legelvetemültebb és legvéresebb kezű diktátoráról olvashattok ma, akinek születéskori nevét a saját anyanyelvén így kell leírni: იოსებ ბესარიონის ძე ჯუღაშვილი. A legtöbbünk számára ismeretlen, grúz betűket kiolvasva ezt a nevet kapnánk: Joszif Visszarionovics dze Dzsugasvili. Azt hiszem, a legtöbbünknek nem sokat segítettem most sem, lássuk hát az illető közismert nevét! Joszif Visszarionovics Sztálin, az egykori Szovjetuniót 25 éven át vaskézzel irányító diktátor életét érintő érdekességekről lesz ezúttal szó.

sztalin_09.jpg

Sztálin 1878-ban született egy Gori nevű grúziai kisvárosban, mely Moszkvától 2.200 kilométerre található. Gori egyik testvérvárosa egyébként az ausztriai Braunau, ami Hitler szülővárosa.

Sztálin tehát grúz volt, nem orosz. A ’Sztálin’ nem az eredeti neve volt, hanem egy felvett, forradalmár-név. A kommunisták körében nem ritkaság a névváltoztatás: Lenin eredeti neve Vlagyimir Iljics Uljanov volt, Trockijt így hívták: Lev Davidovics Bronstejn, Tito eredeti neve pedig Joszip Broz volt. Kádár János Csermanek Jánosként, Rákosi Rosenfeld Mátyásként, Gerő Ernő pedig Singer Ernőként született. Sztálin magyarul acél-embert jelent: Olyan embert, aki hajlíthatatlan és céltudatos, azaz kemény, mint az acél. Egyes történészek ezzel szemben azt gondolják, hogy a Sztálin eredeti családnevében megtalálható régi grúz djuga szó állhat a névválasztás mögött - ez a szó jelenti az acélt.

Sztálin apja egy városi legenda szerint egy híres orosz felfedező, Nyikolaj Przevalszkij volt, de erre az elmélete a két férfi nagyfokú hasonlóságán túl nincs semmiféle bizonyíték. A hivatalos adatok szerint apja Viszarion Dzsugasvili, egy alkoholista cipész volt. Sztálinnak nem volt nyugodt gyerekkora. Erre példa az az eset, amikor apja egy alkalommal részegen összeverekedett a helyi rendőrfőnökkel, s ezután kitiltották Gori-ból. Sztálint és testvéreit ezután édesanyja egyedül nevelte fel.

sztalin_10.jpg

A diktátort anyja eredetileg papnak szánta, a fiatal Sztálin azonban nem ezt az utat választotta: hamar abbahagyta az iskolát, és Lenin követője, hivatásos forradalmár lett. Többször bankot is rabolt, több millió rubelt zsákmányolva a bolsevikoknak. Nyolc alkalommal tartóztatták le, s bankrablóként sok időt töltött szibériai börtönökben, de mindig sikerült megszöknie! Íme, az 1911-ben róla készült rendőrségi fotó:

sztalin_02.jpg

Sztálin számos betegségben szenvedett. Két lábujja össze volt nőve, emiatt nem tudott tökéletesen járni. Hét éves korában himlős lett, a betegség miatt az egész arcát beborították a sebhelyek – időskori képein is jól láthatóak az ekkor kialakult gödrök az arcbőrén. Egy 12 éves korában történt lovaskocsi-baleset során pedig olyan sérüléseket szerzett, amitől bal karja rövidebb lett a jobbnál.

sztalin_04.jpg

A céltudatos és hataloméhes Sztálin a bolsevikok hatalomra jutása után hamar fontos pozíciókba került, de a teljes hatalmat Lenin 1924. januári halála után tudta csak magához ragadni. Pedig Lenin egy, nem sokkal a halála előtt írt levelében óva intette a pártvezetést attól, hogy Sztálin maradjon a párt első embere: „Amióta Sztálin elvtárs főtitkár lett, mérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében. Nem vagyok biztos benne, hogy mindig elég körültekintően tud majd élni ezzel a hatalommal. Sztálin túlságosan goromba ember és ez a fogyatékosság (…) tarthatatlan a főtitkár tisztségében. Ezért javaslom az elvtársaknak, gondolkozzanak azon, hogyan kellene Sztálint ebből a tisztségből áthelyezni.

A hatalom csúcsán Sztálin nekilátott politikai ellenfelei és a hatalmára veszélyes politikustársak kiirtásához. Olyan emblematikus vezetőket végeztetett ki kirakatperekben, mint Jagoda, Jezsov, Buharin, Kamenyev, Zinovjev vagy Radek. A megfélemlítés, a lelki terror, a családtagok megkímélésének ígérete vagy éppen a brutális fizikai bántalmazások hatására a legmeggyőződésesebb kommunisták is bevallották, hogy ők bizony valójában angol kémek, a szovjet nép ellenségei, vagy hogy Sztálin életére akartak törni. Az ítélet ezek után nem lehetett kétséges: Sztálin és Lenin egykori közeli munkatársait, a Szovjetunió egykori irányítóit Sztálin utasítására egyetlen tarkólövéssel végezték ki egy sötét börtönpincében, miután még egyszer, utoljára kegyetlenül megverték őket. Egyiküknek sincs meg a sírja, tömegsírba temették vagy elhamvasztották őket. Volt olyan ellenfele is, akitől nem bírósági eljárás során akart megszabadulni: A roppant népszerű Szergej Kirov, leningrádi pártvezetőt merényletnek álcázott gyilkossággal ölette meg, a Vörös Hadsereg alapítóját, Trockijt pedig először száműzte, majd Mexikóban gyilkoltatta meg: gyilkosa, egy szovjet ügynök jégcsákányt vágott a fejébe!

Sztálin paranoiája határtalan volt: a második világháború kitörése előtt két évvel tisztogatást rendezett a Vörös Hadsereg vezérkarában: Agyonlövetett az öt marsallból hármat, a 16 tábornokból 14-et, valamint az összes tengernagyot! A kivégzettek között volt Tuhacsevszkij marsall is, aki minden idők egyik legnagyobb katonai zsenije volt.

A kivégzettek családtagjai sem menekülhettek: igen gyakran az elítélt politikusok, művészek, tudósok, katonák rokonait is munkatáborba zárták vagy megölték. Sztálin tízezerével írta alá a halálos ítéleteket, a kivégzettek számát több millió főre becsülik. Sztálin kedvenc hóhéra Vaszilij Blokhin volt. Jellemző a korra, hogy Blokhin tartja a világtörténelem legtöbbet gyilkoló emberének rekordját: A kétes dicsőségét a becslések szerint saját kezűleg tarkón lőtt 20-30 ezer ember kivégzésével érte el. Ő eresztett golyót Tuhacsevszkij, Jagoda és Jezsov fejébe is.

1940-ben Sztálin közvetlen utasítására lőttek agyon a katyn-i erdőben egyes becslések szerint 15.000, más források szerint 22.000 lengyel katonatisztet, orvost, egyetemi tanárt, papot, jogászt, bírót, politikust és ügyvédet: a lengyel társadalom színe-javát.

Az éhínség, teljes országrészek kiéheztetése, egész népcsoportok internálása révén a Sztálin döntései alapján meghalt emberek számát a történészek 35-40 millió főre becsülik.

sztalin_08.jpg

Sztálin saját családjával sem volt kíméletes. Első feleségének - aki fiatalon, tuberkulózisban halt meg - testvéreit kivégeztette! Második feleségét öngyilkosságba kergette. Amikor elsőszülött fia, Jakov is maga ellen fordította a pisztolyát, ám nem halt bele a lövésbe, apja csupán ennyit mondott: „Még lőni se tud rendesen!” Jakov később, a II. világháború alatt német hadifogságba esett, a németek fogolycserét ajánlottak Sztálinnak. Azt kérték, adja át a Sztálingrádnál fogságba esett Paulus tábornokot a fiáért cserébe. Sztálin nemet mondott, mondván: Nem ad át egy tábornokot egy őrmesterért! Jakovot 1943-ban a sachsenhauseni koncentrációs táborban ölték meg. Második feleségétől született még egy fia, Vaszilij, aki alkoholistaként halt meg 41 évesen, és egy lánya, a 2011-ben az USA-ban elhunyt Szvetlana.

Sztálint hihetetlen mértékű személyi kultusz vette körül. A legkülönbözőbb neveken hivatkoztak rá: A Népek Atyja, a Kommunizmus Nagy Építője, a Népek Nagy Tanítója, Az Emberi Boldogság Kertésze, a Generalisszimusz, a Lángeszű Vezér, stb. Festményeken, hatalmas szobrokon kellett dicsőíteni, mindenhol az ő képe függött. Dalokat, verseket írtak róla, felvonulásokon és gyűléseken ütemre tapsolva dicsőítették a nevét, a gyerekek nekik köszönték meg a boldog gyermekkort.

sztalin_05.jpg

A diktátor csupán 163 centiméter magas volt. A 175 centi magas Harry Truman amerikai elnök egy alkalommal ’alacsony kis mókusnak’ nevezte.

Feljegyezték, hogy imádott nyugati filmeket nézni a csak a számára épített mozijában. Kedvencei a hollywoodi westernfilmek és Chaplin némafilmjei voltak! Emellett további két hobbijáról tudunk: Képes volt akár napi 500 oldalt elolvasni, és imádott biliárdozni.

Jóllehet tízmilliók haltak meg miatta, 1945-ben és 1948-ban is Nobel békedíjra jelölték, leginkább a II. világháború lezárásában játszott szerepéért. Hasonló okokból 1939-ben és 1942-ben is az Év Embere lett az amerikai Time magazinnál.

Őrült ötletei nem ismertek semmilyen határt: utasította a szovjet tudósokat, hogy hozzanak létre egy félig ember - félig majom lényt. Sztálin ezekből a teremtményekből szeretett volna létrehozni egy hadsereget.

Sztálin aláírásában a kommunizmus két jelképe: a sarló és a kalapács köszön vissza! (A cirill betűket nem ismerőknek egy infó: Az aláírásban J. Sztálin neve oroszul И. Сталин-ként látható.)

sztalin_01.jpg

Sztálin félt a repüléstől, szinte mindig vonattal és autóval utazott.

Egy alkalommal tesztelni akarta őrségét és megparancsolta, hogy semmiképpen ne zavarják a lakosztályában. Az éjszaka közepén azonban üvölteni kezdett, mint akit éppen megtámadnak, mire az őrség természetesen azonnal berontott a lakosztályba. Sztálin a parancs megtagadásáért kivégeztette az egész osztagot! Ebből a leckéből okulva nem mert senki bemenni hozzá akkor sem, amikor 1953-ban agyvérzést kapott és 12 órán át nem adott magáról életjelet. Amikor végre be mertek menni a lakosztályába, a lebénult, 74 éves Sztálin már órák óta feküdt a padlón a vizeletében, orvosi segítség nélkül. Egy héttel később halt meg.

sztalin_07.jpg

Temetése elképzelhetetlen pompával zajlott. A moszkvai Vörös téren található Lenin-mauzóleumba helyezték bebalzsamozott holttestét, Lenin mellé. Halála után nyolc évvel azonban titokban, az éjszaka leple alatt kivették a mauzóleumból bebalzsamozott holttestét és a Kreml falánál a földbe temették az ország egykori korlátlan hatalmú urát. Jelenleg is ott van eltemetve, sírját egy őt ábrázoló mellszobor díszíti.

sztalin_06.jpg

A képek forrása: Az Internetről szabadon letölthető tartalmak

1 komment

Címkék: történelem betegség öngyilkosság háború kivégzés gyilkosság Adolf Hitler Lenin Hollywood Oroszország Sztálin

2015.01.04.
20:50

Írta: DóraTibor

Sir Winston Churchill

Mai cikkem Sir Winston Churchill-ről, Nagy-Britannia legendás miniszterelnökéről szól. Sokan ismerjük a pocakos, állandóan szivarozó, fanyar humorú, mindig elegánsan mutatkozó Churchillt, ám az ő élete is rejteget sok, kevésbé ismert érdekességet. Bízom benne, hogy ma is tudok Nektek olyan érdekes információkkal szolgálni, melyek elolvasására érdemes rászánni öt-hat percet.

churchill_01.jpg

Winston Leonard Spencer Churchill 1874-ben született egy híres angol nemesi családba. Iskolai évei után, alighogy betöltötte a nagykorúságot, katona, illetve katonai tudósító lett. A brit birodalom a XX. század elején a Föld valamennyi kontinensén rendelkezett gyarmatokkal illetve szövetséges országokkal, így Churchill eljutott többek között Törökországba, Görögországba, Indiába, Kanadába, a mai Pakisztán területére, Egyiptomba, Dél-Afrikába, Szudánba, Kubába is.

churchill_05.jpg

Az 1900-as évek elején kezdődött politikai karrierje. Eleinte képviselő, majd államtitkár, később hadügyminiszter, majd pénzügyminiszter lett. Karrierjének csúcsára 1940-ben ért el, amikor VI. György király kinevezte miniszterelnöknek. Sokan őt tartják Hitler legfőbb legyőzőjének, jóllehet az Egyesült Államok és a Szovjetunió is hatalmas véráldozatot hozott a nácik legyőzésének érdekében. Churchill 1945-ig maradt miniszterelnök, de ugyanezt a posztot 1951 és 1955 között ismét betöltötte. 1965 januárjában halt meg, a napokban emlékezünk meg halálának 50. évfordulójáról.

 

A nagyon rövid életrajz után lássunk tehát érdekességeket róla!

Egyik közvetlen felmenője egy 1600-as években élt hadvezér, John Churchill volt, akit sok hadtörténész a valaha élt legnagyobb brit katonai zseninek tart!

Koraszülött volt: csupán hét hónapra született. Ez a tény az inkubátor feltalálása előtti korban igen nagy kockázattal járt, de az újszülött Churchill végül életben maradt.

A fiatal Winston nem volt jó tanuló, főleg matematikából volt gyenge. Angol irodalomból és történelemből viszont jó jegyei voltak. Tudjuk azt is, hogy nagyon jó sportoló volt: iskolai vívóbajnok volt, de lovaspólóban is kitűnt a társai közül. Talán meglepő tény az is, hogy sosem végzett egyetemet.

Gyerekkorában híres édesapja autogramját árulta, hogy egy kis zsebpénzhez jusson.

Fiatal korában nagyon pösze volt és erősen dadogott is. Komoly önfegyelemmel és akaraterővel sikerült leküzdenie ezeket a beszédhibákat, olyannyira, hogy az ország történetének egyik legnagyobb szónoka vált belőle.

1895-ben, Kubában szokott rá szivarozásra, mely szenvedélyét élete végéig megtartotta.

Szintén 1895-ben történt, hogy egy társával Svájcban csónakázott, de mindketten kimásztak a csónakból, hogy ússzanak egyet a tóban. Churchill ekkor kis híján vízbe fulladt.

1899-ben Dél-Afrikában fogságba esett, de megszökött. 500 kilométert tett meg, mire elérte a baráti hadsereget Mozambikban!

1931. december 13-án New York-ban taxival sietett egy találkozóra. Amikor megérkezett, kiszállt a taxiból, de elfelejtette, hogy Amerikában, Angliával ellentétben jobboldali közlekedés van, és gyors léptekkel pattant ki az autóból - ám nem a járdára, hanem az úttestre. Egy 50 km/h-val közlekedő autó azonnal elgázolta, Churchill súlyos sérüléseket szenvedett, ám köszönhetően duci testalkatának, ami párnaként fogta fel az ütést, nem tört össze, mint egy tojáshéj és nem zúzódott össze, mint egy pöszméte – ahogy maga írt erről később. A balesetéről szóló, nagy sikerű cikkel komoly honoráriumhoz jutott.

churchill_04.jpg

Az Amerikai Egyesült Államoknak összesen nyolc tiszteletbeli állampolgára van. Churchill volt az első, aki elnyerte ezt a dicsőséget. A többiek között olyan neveket találunk, mint a magyar zsidókat mentő Raoul Wallenberg vagy kalkuttai Teréz anya.

Szeretett festeni. Élete során 500 képet készített! Emellett volt még egy fura hobbyja: egész életében gyűjtötte a kalapokat.

churchill_09.jpg

Szüksége volt a rendszeres egyedüllétre és időről időre visszatérő depresszióban szenvedett.

Tudta közületek valaki, hogy kőműves-végzettsége is volt? Szabadidejében nagyon szeretett falazni vidéki birtokán. Természetesen szivarral a szájában! És kalapban.

churchill_03.jpg

Számtalan szobra van világszerte, még Budapesten is, a Városligetben. A legismertebb szobra mégis a londoni Parliament Square-en áll, a brit parlament épülete mellett, pontosan a Big Ben-nel szemben. Ez a szobor volt az, ami a 2012-es olimpiai játékok megnyitóján sétapálcájával felintegetett a helikopterrel fölötte elrepülő II. Erzsébet királynőnek és James Bond-nak.

churchill_07.jpg

Azt sokan tudjuk, hogy Nobel-díjas volt, de az igazán megdöbbentő tény az, hogy nem a Nobel Békedíjat adományozták neki. 1953-ban írói munkásságáért kapott irodalmi Nobel-díjat!

Szintén 1953-ban beválasztották a Térdszalagrend tagjai közé. Ettől fogva járt ki neki a Sir megszólítás.

A londoni Madame Tussauds-ban Churchill azon kevés hírességek egyike, akiknek nem egy, hanem két viaszfigurája is megtalálható! Az egyik viasz-szobor a legnagyobb ellenfél, Hitler viasz-szobra mellett áll, a másik pedig a panoptikum kisvasútjában, a II. világháborút bemutató részen látható.

churchill_06_2.jpg

1945-ben, a I. világháború végén parlamenti választásokat tartottak Nagy-Britanniában. A háború győztesét, a hős Churchillt a választók leváltották. Clement Attlee lett az utódja, a potsdami béketárgyalásokon már ő képviselte az országot. Hat év ellenzékiség után azonban Churchill 1951-ben ismét miniszterelnök lett, 1955-ben mondott le erről a posztról.

Élete utolsó éveiben agyvérzéseken esett át, 90 évesen halt meg 1965. január 24-én, amely nap egyúttal édesapja halálának 70. évfordulója volt. Feljegyezték halála előtti utolsó szavait is. Ezt mondta, mielőtt kómába esett: I’m so bored with it all. (Úgy untat ez az egész.)

Az egykori miniszterelnök abban a megtiszteltetésben részesült, hogy állami temetést rendeztek neki, mely a világ addigi legnagyobb temetése volt. A gyászszertartáson 112 ország képviseltette magát a londoni Szent Pál Székesegyházban, a temetést 350 millió ember nézte élőben világszerte. A koporsót a Westminster Hall-ban ravatalozták fel és II. Erzsébet királynő is részt vett a temetésen: Mindkét gesztus a kivételes megtiszteltetés jele volt. Churchillt saját kérésére szülőhelyétől nem messze, egy Oxfordtól 10 kilométerre lévő településen, Bladon-ben temették el.

churchill_10.jpg

2002-ben a BBC szavazást tartott arról, hogy a lakosság kit tart a valaha élt legnagyobb brit embernek. A versenyt Churchill nyerte meg: Olyan hírességeket utasított maga mögé, mint Diana hercegnő, Charles Darwin, Isaac Newton, Oliver Cromwell, Horatio Nelson, John Lennon vagy Viktória királynő.

 

A képek forrása: Saját képek, illetve az Internetről szabadon letölthető állományok.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem irodalom Adolf Hitler London Churchill Nagy-Britannia Nelson

2014.12.15.
22:11

Írta: DóraTibor

Nicolae Ceaușescu

Ma a XX. század, ha nem a világtörténelem egyik legellentmondásosabb, a nép által talán leggyűlöltebb diktátoráról, a Romániát 1965-től 1989-ig vaskézzel irányító Nicolae Ceaușescu-ról olvashattok érdekességeket.

ceausescu_12.jpg

Nicolae Ceaușescu 1918. január 26-án született egy kis román faluban, Scornicești-ben. Anyja egy írástudatlan parasztasszony, apja pedig egy, a családját alkalmi munkákból csak alig-alig eltartó alkoholista volt, aki a családját rendszeresen verte. Amikor Ceaușescu-nak 1924-ben testvére született, apja olyan részeg volt, hogy kiment a fejéből, hogy van már egy hat éves, Nicolae nevű fia, így hát az újszülöttet is Nicolae-ként anyakönyveztette. Ceaușescu-nak tehát volt egy öccse, akit ugyanúgy hívtak, mint őt!

Magányos, társaitól mindig külön játszó gyerek volt, és ez így is maradt egész életében. Állítólag soha életében egy barátja sem volt. Egyetlen kivétel volt csupán: felesége, Elena, aki mindenben mellette volt és akivel meg tudta magát értetni. Magánya talán abból is fakadt, hogy csúnya és alacsony volt, és eleinte még dadogott is - de olyan erősen, hogy ha megszólalt, mindenki nevetni kezdett.

ceausescu_08.jpg

Egykori iskolatársai visszaemlékezése szerint bár a család szegénysége miatt kölcsön könyvekből tanult és mezítláb járt iskolába, de mindig ő volt az osztályelső. 11 éves korában elhagyta a családját és Bukarestbe ment, ahol cipészsegédként kezdett el dolgozni. 14 éves korában - cipészmesterének hatására - belépett a kommunista pártba. Innen indult meg karrierje. A második világháború előtt többször börtönben is volt illegális kommunista tevékenysége miatt, de a háború végén, amikor Románia szocialista ország lett, pártkarriert csinált.

Feleségét, Lenuța Petrescu-t egy bálon ismerte meg, és egyből megtetszett neki a fiatal korában valóban csinosnak mondható lány. Ceaușescu mindenkit lefizetett, hogy Lenuța-t válasszák meg bálkirálynőnek! Miután így megnyerte a szépségversenyt, Ceaușescu felkérte táncolni – így alakult hát ki a világtörténelem egyik legelvetemültebb diktátor-párosa. Lenuța a nevét Elena-ra változtatta, és miután feleségül ment Nicolae-hoz, mindenki így ismerte: Elena Ceaușescu.

ceausescu_13.jpg

1965-ben, az addigi pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu-Dej halálakor, Ceaușescu 47 évesen elérte az annyira áhított pozíciót: megszerezte a kommunista párt – egyben az egész ország – vezetői posztját és haláláig nem is engedte át senkinek azt.

Hatalma első éveiben népszerű volt úgy Romániában, mint a világ nyugati felén, hiszen pl. nem vett részt az 1968-as, Csehszlovákia elleni katonai akcióban, és többször nyíltan merte bírálni a Szovjetuniót. A nyugati sajtó sztárja lett, Nixon amerikai elnök személyesen látogatott el hozzá Bukarestbe! A nyugati világ politikusai tárt karokkal fogadták és népünnepély fogadta, amerre csak járt! II. Erzsébet brit királynő királynak kijáró ünnepségsorozat keretében fogadta: lovas hintóval hajtottak át London belvárosában és ünnepélyes fogadást tartottak tiszteletére a Buckingham-palotában. (A rossz nyelvek szerint az angliai látogatás során azért is fogadták ilyen díszes külsőségek közepette, mert angol gyártmányú repülőgépek megrendelését várták tőle, azonban végül egyetlen egy repülőt rendelt meg, és azért is eper-szállítmányokkal szeretett volna fizetni!)

ceausescu_01.jpg

Ahogy teltek a hatalomban töltött évek, iskolázatlansága és származása egyre kevésbé tudta feldolgozni a hatalommal járó előnyöket. Egyre inkább egy képzelt világban élt, ahol nem létezett semmiféle ellentmondás vele szemben. A ’70-es években ellátogatott Kínába és Észak-Koreába is, és az ott tapasztalt személyi kultusz lenyűgözte. Mao Ce Tung és Kim Ir Szen mintájára kezdte el kiépíteni az őt Romániában Istenként feltüntető tekintélyuralmi rendszerét. Számos hátborzongató, még több abszurd vagy tragikomikus példát lehet hozni ebből a korból:

Számtalan festmény, szobor és idealizált fotó-montázs született róla és feleségéről. Stadionokat töltöttek meg az őket dicsőítő 'alattvalók'. Óriási díszletek között ünnepeltették magukat!

ceausescu_10.jpg

Idősödő korától kötelező volt kiretusálni a ráncokat az újságokban róla megjelenő képekről. Hát így néznek ki hetven év körüli emberek?...

 

ceausescu_19.jpg

 

A diktátort olyan neveken kellett nevezni, mint például a Kiválasztott, a Scorniceşti-i Tölgy, a Megmentő, vagy a Kárpátok géniusza.

Létrehozott egy 700.000 informátorból álló titkosrendőrségi hálózatot, mely a társadalom minden rétegét behálózta. Ez volt a Securitate. A Securitate megfigyelt, jelentéseket írt, megkínzott, bebörtönzött és akár gyilkolt is – senki sem volt biztonságban.

Betiltotta a miniszoknyát és a fiúknak a hosszú hajat.

Tilos volt írógépet birtokolni és használni. Nem volt szabad szabadon írni, beszélni és gondolkodni.

1980-ban elhatározta, hogy visszafizeti az ország 16 milliárd dolláros adósságát. Ezért őrült tempójú termelésre kényszerített minden román állampolgárt. Férfiak és nők, diákok, katonák éjt nappallá téve termeltek a gyárakban, szinte ingyen. Emellett minél kevesebbet költött a lakosságra: az áramszüneteket fűtési szünetek követték, az emberek saját otthonaikban fagytak halálra - azt hirdette, hogy egy lakás egészséges hőmérséklete 12 Celsius fok. Élelmiszert csak jegyre lehetett kapni, az emberek egész éjjel sorban álltak, hogy kaphassanak valamicske élelmiszert a reggeli boltnyitáskor. Mindent, de mindent exportra termeltek. Minden román számára kötelezően betartandó vegetáriánus menüt készíttetett az egészségügyi miniszterrel, s mindenféle hús eltűnt az üzletekből.

A lakosság rettegett, robotolt, éhezett és fázott, miközben Ceaușescu és családja az időt számos luxusvilláinak egyikében töltötte, az átlag román állampolgárok számára elképzelhetetlen fényűzésben.

Mániákusan vágyott arra, hogy 25-30 millió román felett uralkodhasson, ezért 1966-ban teljesen megtiltotta a terhesség-megszakítást. Akkor sem volt engedélyezett az abortusz, ha a magzat orvosilag igazolható módon sérült, értelmi fogyatékos volt – hamarosan megteltek az ilyen beteg gyerekek gondozására létesített szörnyű intézmények.

A ’80-as években nekilátott a mezőgazdaság totális államosításának. A kisparaszti családoktól elvett birtokokat nagy, állami szövetkezetek kezdték el művelni. Egész falvakat dózeroltatott le, hogy a falusi lakosság életkörülményeit ellehetetlenítse. Teljes falvakat, köztük idős parasztembereket is panelházakba költöztetett. Nagyon sokan nem tudták feldolgozni addigi életük megsemmisülését és öngyilkosok lettek.

Bukarest sem úszta meg: A város egyötödét a lakosok akaratának ellenére lerombolták, hogy helyet csináljanak a panelházaknak.

Marin nevű bátyja Románia bécsi kereskedelmi kirendeltségét vezette. A gyanú szerint ő volt az, aki segített kijuttatni a diktátor több millió dolláros vagyonát svájci bankszámlákra. Marin a diktátor kivégzése után három nappal Bécsben felakasztotta magát.

Megalomániás volt: A főváros közepén felépítette a világ valaha épült legdrágább és legnehezebb épületét, ami ma is a világ második legnagyobb épülete a Pentagon után. Ez az épület a Nép Háza. Hogy felépülhessen, 30.000 lakást, 300 km utat, és több mint húsz templomot romboltak le.

ceausescu_17.jpg

Elena is megérte a pénzét. A diktátor felesége számos kémiai témájú publikációt jelentetett meg, miközben gyakorlatilag analfabéta volt. Kisiskolás korában mindenből megbukott, egyedül varrásból nem. Elena két évvel idősebb volt férjénél, de hogy fiatalabbnak tűnjön nála, 1916-os születési dátumát minden hivatalos iratban 1919-re változtatták! Sírján is a hamis, 1919-es születési dátum szerepel.

És ez még mind semmi! Valéry Giscard d’Estaing egykori francia köztársasági elnök visszaemlékezése szerint amikor a Ceaușescu-házaspár Párizsban járt egy hivatalos látogatáson, a számukra szállást adó párizsi hotel megdöbbenve tájékoztatta őt, hogy Ceaușescu-ék ellopták az elnöki lakosztály összes díszét: vázákat, tálakat, hamutartókat, dísztárgyakat.

A Ceaușescu-házaspár 25 éven át tartó hatalma egy hét alatt omlott össze. Temesváron egy magyar pap, Tőkés László nyíltan kezdett beszélni a rendszer hibáiról, mire a Securitate le akarta tartóztatni, de több ezer ember állt sorfalat a templom körül. A fegyveresek a tömegbe lőttek, de Tőkést nem tudták elfogni. A temesvári megmozdulások híre gyorsan végigsöpört az országon, Bukarestbe is eljutott. December 21-én Ceaușescu egy több tízezer fős tüntetést hívott össze Bukarestben, ahol a tömeg eleinte a megszokott módon tapsolta és éljenezte, azonban a beszéd felénél... valami szokatlan dolog történt. Egyszer csak sípolás, fújolás hallatszott – a tömeg a diktátor ellen fordult, majd betört az elnöki palotába. Ceaușescu nem akart hinni a fülének. Érdemes megnézni ezt a képet: A mindig magabiztos diktátor itt hallotta meg az ellene jelszavakat skandáló emberek tízezreinek hangját.

ceausescu_06.jpg

A beszéd és az élő TV-közvetítés hirtelen félbeszakad, az elnöki pár helikopterrel elhagyja Bukarestet! A helikopter Bukaresttől 100 km-re leszáll, és a hetven éven felüli diktátor-házaspár egyetlen testőrrel menekül tovább. A testőr fegyverével megállít egy Daciát, amit egy gyári munkás vezet. A menekülés egészen abszurd fordulatot vesz: Ceaușescu eltéríti a Daciát! A sofőrt kényszerítik, hogy vigye őket tovább, de ő annyira fél, hogy képtelen vezetni. Remeg a lába – ekkor Ceaușescu lenyomja a sofőr jobb combját, hogy az képes legyen gázt adni. Azonban nincs menekvés – hamarosan elfogják őket.

ceausescu_16.jpg

A hadsereg a forradalom mellé áll, az elnöki házaspárt rögtönítélő bíróság elé állítják és december 25-én, karácsony első napján mindkettejüket halálra ítélik. A kezüket összekötözik, majd azon nyomban falhoz állítják őket.

ceausescu_11.jpg

Géppisztolyropogás hallatszik, majd a földön két holttest hever. A katonák azt a parancsot kapták, hogy a testükre célozzanak, hogy az arcuk felismerhető maradjon. A népnek látnia kellett a felvételeken, hogy valóban meghaltak.

ceausescu_15.jpg

A kivégzés után készült képek a világon mindenhol az újságok címoldalára kerültek. A holttesteket koporsókba helyezték, majd helikopterrel Bukarestbe vitték, ahol a Ghencea temetőben eltemették őket. 2010 júliusában a család kérésére a sírokat felnyitották és DNS-mintát vettek a maradványokból. Ekkor immár biztosan kiderült, hogy valóban a diktátor-pár fekszik a sírokban. Ez, az exhumáláskor készült kép egészen elképesztő!

ceausescu_03.jpg

A jelenleg is látható síremléket a 2010-es exhumálás, majd az újratemetés után készítették nekik.

ceausescu_02.jpg___________________________________________________________________________________________

 A képek forrása: Az Internetről szabadon letölthető állományok

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása