Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2014.02.18.
17:47

Írta: DóraTibor

Radnóti Miklós

Hadd meséljek most kicsit Radnóti Miklósról, de máshogy, mint ahogyan azt az érettségi tételben tanultuk. Hadd meséljek Radnótiról, akinek könyveit nemrég Magyarországon nyilvánosan elégették, merthogy Radnóti zsidó származású volt, még akkor is, ha 1943-ban a Szent István bazilikában megkeresztelték, azaz keresztény hitre tért.

radnoti_miklos.jpg

Radnóti születésekor édesanyja és ikertestvére is meghalt, édesapja pedig 13 éves korában hagyta árván. Édesapja második feleségét, aki Radnótit saját gyermekeként szerette, Auschwitzban gyilkolták meg, ahogy féltestvérét, Ágnest is.

„Iker gyerek vagyok, öcsém és édesanyám meghaltak születésemkor. Anyámat az ikerszülés ölte meg, nem bírta a szíve, öcsém gyönge volt, elszívtam tán tőle az életerőt. Tizenkét éves voltam, meghalt apám is. Az anyámat nem ismertem, az apámra valójában alig emlékszem, néhány éles, de összefüggéstelen képet, emléket becézek róla magamban…”

Születésekor Glatter Miklósnak hívták, ő maga választotta általunk is ismert nevét, nagyapja szülőfaluja, Nemesrandót után. A Radnóti nevet azonban a hatóságok nem engedélyezték, helyette a Radnóczi Miklós nevet kellett használnia - természetesen minden művén Radnótiként szerepel. Felesége ígéretet kapott, hogy a háború után hivatalosan is Radnótinak lehet írni a nevét, ezt azonban ő már nem érhette meg.

Szegeden diplomázott és doktorált, summa cum laude értékeléssel, ami azt jelenti, hogy szakdolgozata és államvizsgája, doktori értekezése jeles lett, illetve az egyetemi évek alatt az összes teljesített tantárgy szigorlata 4,51 fölötti átlagú volt. 1935-ben feleségül vette Gyarmati Fannit, akit tizenéves kora óta szeretett, és beköltöztek egyszobás bérelt lakásukba. Szerelmük legendás volt! Bár volt néhány félrelépés, de ezt felnőtt módon kezelték, megbocsátották egymásnak. Fanni asszony Radnóti halála után is hűséges maradt, és egészen néhány nappal ezelőtt bekövetkezett haláláig közös lakásukban élt. 102 éves volt. Képzeljétek: Úgy a kapucsengőn, mint az ajtó névtábláján ez a név áll még ma, 2014-ben is: Dr. Radnóti Miklós. A lakás pontosan úgy néz ki, ahogy 1944-ben, férje halálakor nézett ki. Az idős özvegy a legutóbbi időkig ugyanazon az írógépen írta leveleit, amin Radnóti a verseit gépelte.


rad1.jpg
Radnóti még harminc éves sem volt, de olyan géniuszok barátságát élvezte, mint Babits Mihály, József Attila vagy Illyés Gyula. Írt, fordított Shakespeare-t és Apollinaire-t, sajtó alá rendezett műveket, felkarolt fiatal tehetségeket. 1941-től zsidó származásúként többször is munkaszolgálatra hívták be, ami gyakorlatilag fizikai kényszermunka volt: telefonoszlopok földbe ásása, cukorgyár, ládagyár, gépgyár. 1943-ban már hordania kellett magán a származására utaló sárga jelzést, amit meglátva egy villamosmegállóban belekötött egy nyilas önkéntes, melynek következményeképpen haját kopaszra nyírták és megalázó tornagyakorlatokat végeztettek vele.

Szenvedélyesen szerette hazáját, azt az országot, amelynek vezetése olyan törvényeket hozott, hogy kőkemény kényszermunkára kellett mennie teljesen ártatlanul, csakis a származása miatt.

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

1944-ben munkaszolgálatosként Borba, Szerbiába került, majd német SS katonák vezénylete alatt főként gyalog, kisebb részt marhavagonokban Ausztria irányába hajszolták a költőt és sorstársait, akik közül útközben több, mint ezer embert megöltek az őrök. Utánanéztem: a megtett távolság több, mint 750 kilométer. Utolsó versét halála előtt 10 nappal írta.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. Így végzed hát te is,
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem.
Der springt noch auf- hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Egyik legtehetségesebb irodalmárunkat, a talán legszebb szerelmes versek és a hazaszeretetről szóló versek szerzőjét 1944. november 9-én, 35 éves korában lőtték tömegsírba magyar katonák Győr mellett. Utolsó verseit 1946-ban, a tömegsír exhumálásakor találták meg kabátja zsebében. Abban az évben temették el Budapesten.

1 komment

Címkék: történelem irodalom munkaszolgálat Radnóti Miklós

2014.02.18.
01:06

Írta: DóraTibor

Hunyadi Mátyás

Nagyszüleink nagyon sokszor 100 pengőssel fizettek, mi pedig ma igen sokszor ezer Forintost adunk át a pénztárosnak, s közben talán el sem gondolkodunk a bankjegyen szereplő Mátyás királyon. Néhányunknak legfeljebb néha beugrik az egyik legnagyobb királyunk: Mátyás, az igazságos neve. Nap, mint nap látjuk az ezresen a királyt, aki álruhában járta az országot, akit a Duna jegén választottak meg, vagy akinek bús hadát nyögte Bécsnek büszke vára... De szép legendák! De milyen ember volt valójában Mátyás király és milyen, kevésbé ismert, de érdekes dolgokat lehet tudni róla?

1000.jpg

1443-ban, születésekor senki nem merte volna gondolni, hogy valaha is király lesz, hiszen édesapja, Hunyadi János nem volt tagja a királyi háznak - bár egyesek szerint Luxemburgi Zsigmond királyunk házasságon kívül született fia volt. De még ha apja király is lett volna, Mátyásnak volt egy bátyja, László is, aki előtte lett volna a trónöröklési rendben.

A közkeletű legenda, miszerint a nép a befagyott Duna jegén választotta királlyá, nem igaz. Nagybátyja, Szilágyi Mihály katonasága kelt át Pestről Budára a befagyott folyón, így adva nyomatékot a király személyéről döntő nemesek gyűlésének.

Mátyás csupán 15 éves volt, amikor 1458-ban királlyá választották!

Sajnos javarészt Mátyás királynak „köszönhetjük” a több száz éves Habsburg uralmat, hiszen 1463-ban kényszerből olyan szerződést kötött a német-római császárral, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal meg, akkor a Habsburgoké lesz a magyar trón. Mátyás ekkor egy erős, 20 éves fiatalember volt, ezért álmában sem hitte volna, hogy ez pontosan így fog bekövetkezni. Halálakor ezt a szerződést figyelmen kívül hagyták, azaz nem Habsburg uralkodó került a trónra, de később bizony a Mátyás-féle szerződés volt a jogalap a Habsburgok trónigényére…

Mátyás második feleségének, Beatrixnek a nevét sokan ismerjük. Azonban volt egy előző felesége is, a cseh király lánya: Podjebrád Katalin. Katalin királyné azonban gyerekszülésben meghalt. Mindössze 15 éves volt.

Beatrix, avagy Beatrice a mai Olaszország területéről származott, és az abban a korban teljesen szokatlan módon nem volt ártatlan, amikor Mátyás feleségül vette. Ennél még durvább, hogy állítólag még Nápolyban megfojtotta a szeretőjét, azaz gyilkos volt. Országunk egyik tragédiája, hogy nem tudott Mátyásnak utódot szülni, azaz nem tudott kialakulni a Hunyadi uralkodóház.

Mindenki csak így, Mátyás királynak hívja, pedig volt ám még egy Mátyás nevű királyunk! II. Mátyás 1608 és 1619 között, 11 éven át uralkodott, azaz Mátyás királyt így kellene neveznünk: I. Mátyás.

Mátyás álruhában való országjárása természetesen mese. Mátyás nem tett ilyet, hiszen egyrészt nem volt ilyesmire ideje, másrészt életében a nép gyűlölte őt! Törökellenes, illetve Nyugat-Európába indított háborúi, valamint fényűző reneszánsz életmódja nagyon sok pénzt felemésztett, ami miatt nagyon megemelte az adókat. Ellentmondást nem tűrő zsarnokként uralkodott, ami mondjuk abban a korban megszokott volt. A nagy költő, Janus Pannonius még összeesküvést is szőtt ellene! A mesék és mondák jóval a halála után születtek, hiszen az őt követő gyengekezű uralkodók, a mohácsi csata, a török megszállás és az ország három részre szakadása miatt a nép visszasírta őt, az utolsó sikeres királyát. Ne felejtsük el, abban az időben az átlagembernek fogalma sem volt még csak arról sem, hogy hogy néz ki a király. Meggyőződésem, hogy volt egyszerű ember is, aki még csak azt se tudta, hogy hogy hívják a királyt. Egy, az ország eldugott sarkában élő napszámosnak az egyetlen uraság a földesúr volt. Az ilyen emberek között kezdett el terjedni Mátyás, mint egy legendás, már-már mítikus király neve és alakja.

1490-ben még 50 éves sem volt, amikor elfoglalta Bécset, és onnan uralkodott. Teljesen váratlanul halt meg Bécsben. Egy magát sokáig tartó legenda szerint fügével megmérgezték, ám történészek és orvosok a korabeli forrásokon alapuló kutatásai alapján ma már tudjuk, hogy valószínűleg agyvérzést kapott.

Székesfehérvárott temették el, az egykori koronázó-templomban. Sírját a törökök évekkel később feldúlták, majd az egész templom megsemmisült, ám csontjai ma is megvannak valahol az egykori bazilika alagsorában létesített osszáriumban, más néven csontkamrában. A probléma az, hogy a török korban királyaink sírjait kirabolták, csontjaikat szétdobálták, azaz nem lehet tudni, hogy melyik lábszárcsont vagy koponya Mátyásé, Nagy Lajosé, Károly Róberté vagy éppen Könyves Kálmáné…

Az itt leírt sok negatívum mellett is vallom, hogy Mátyás az ország egyik legnagyobb formátumú, legsikeresebb uralkodója volt, akinek korai halála az első lépés volt a középkori, virágzó Magyarország pusztulásának útján.

1 komment

Címkék: történelem Székesfehérvár Bécs Hunyadi Mátyás

2014.02.17.
08:22

Írta: DóraTibor

Marylin Monroe

Norma Jeane Mortenson? Norma Jeane Baker? Norma Jeane Dougherty? Norma Jeane DiMaggio? Ugyan kinek lenne ismerős ez a négy név? Az összes név ugyanazt az embert, Marilyn Monroe-t takarja. Mortensen-ként született, édesanyja nevével: Baker-ként nőtt fel, és első férje révén Dougherty-ként fedezték fel, és második házassága után lett hivatalosan DiMaggio a neve. Ma a világ egyik leghíresebb hollywoodi sztárjáról mesélek néhány érdekes és elgondolkodtató dolgot.

Édesanyja férjét Mortensen-nek hívták (bár Marilyn születési anyakönyvi kivonatán egy gépelési hiba folytán Mortenson-ként anyakönyvezték!), de állítólag nem ő volt az édesapja, ezért édesanyja a saját családnevére, Baker-re változtatta az újszülött kislány családnevét. Édesanyja mentális betegsége miatt Marilyn nevelőszülőkhöz került, 12 különböző család nevelte fel. 16 évesen férjhez ment és a II. világháború során egy hadiipari üzemben kezdett dolgozni, itt fedezték fel szépségét egy propagandafotózáskor. Innen már egyenes út vezetett a filmszerepekhez.

Marilyn Monroe filmjei vagy dalai közül napjainkban egy átlag magyar polgár keveset tudna felsorolni, de mégis, nevét és arcképét mindenki ismeri. Mindenki ismeri a híres, fehér ruhás képét, amin a szoknyáját fellebbenti a szél. Sokan tudják róla, hogy az akkori amerikai elnök, John F. Kennedy szeretője volt, de ugyanúgy viszonyt folytatott az elnök öccsével, az igazságügy-miniszter Robert Kennedy-vel is. Ágyában rajtuk kívül megfordultak a korszak sztárjai is, Marlon Brando-tól Tony Curtis-en át Frank Sinatráig.
1952-ben, 26 évesen ruha nélkül állt modellt a Playboy magazinnak, ami abban a korban sokkal nagyobb szenzáció volt, mint napjainkban. Tudtátok, hogy ezzel ő vált a legelső playmate-lánnyá?

monroe.jpg
A buta szőke nő imázsát nagymértékben neki köszönhetően alakították ki az emberek, hiszen mintapéldánya volt ennek a nőtípusnak – örök kérdés marad, hogy nála mennyire volt ez egy tudatosan felvett szerep.

Harmincas éveire Marilyn pszichésen összeomlott, nem bírta feldolgozni a hirtelen jött sikert és azt, hogy a férfiak csak kihasználták. Harmadik házassága is válással végződött, alkoholproblémái alakultak ki, csak altatóval tudott aludni, pszichiátriára is került. 1962 augusztusában holtan találták hálószobájában, csupán 36 éves volt. Halála hivatalosan gyógyszer-túladagolással elkövetett öngyilkosság volt, ám sokak szerint meggyilkolták. Ahogy sok rejtélyes történet esetében, az igazság Marilyn Monroe haláláról sem fog soha kiderülni.

Első férje, James Dougherty nem látta volt neje egyetlen filmjét sem, ugyanis a második felesége megtiltotta neki!

Marilyn halála után második férje, a baseball-sztár Joe DiMaggio húsz éven át minden héten háromszor egy tucat vörös rózsát küldött a sírjára.

Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója 1992-ben 50.000 dollárért (mai áron több, mint tízmillió Forintért!) megvette a Marilyn sírja melletti sírhelyet, hogy Marylin Monroe mellett fekhessen a feltámadásig. (Ez van a képen.)

Marylin Monroe 52 éve halott. Ha élne, 88 éves lenne.

 

Szólj hozzá!

Címkék: rejtély Hollywood Marylin Monroe Kennedy

2014.02.16.
21:34

Írta: DóraTibor

Grigorij Raszputyin

Nemrég az utolsó orosz cári család szörnyű sorsáról meséltem, de most lássuk azt az embert, akinek igen-igen nagy szerepe volt abban, hogy a dolgok idáig fajultak, és végső soron szerepe van abban is, hogy mi, ma, 2014-ben Magyarországon közel sem élünk olyan színvonalon, mint például osztrák szomszédaink… De erről később. Mai főhősünk Grigorij Raszputyin.

Szerintem a nevét mindenki ismeri a Boney M-számból (Ra-Ra-Rasputin…), de ki volt valójában ez a csúnya, szakállas ember?

rasp.jpg

Raszputyin egy sokak által rajongásig imádott, mások által halálosan gyűlölt igehirdető, csodadoktor, jövendőmondó és szent ember volt. Nem volt pap, hanem egy egyszerű parasztember volt, akinek 18 éves korában megjelent Szűz Mária, és onnantól - állítása szerint - látomásai lettek, meg tudta jósolni a jövőt és gyógyító erővel is rendelkezett. Kivételes tulajdonságai voltak, szent embernek tartották. A képét nézve meglepő, de különösen a nőkre volt hatással: akkora szexuális kisugárzása volt, hogy nők százait csábította el könnyedén, vad orgiákát tartott. Korának kétségkívül legfontosabb celebje volt.

Csodadoktor-híre futótűzként terjedt Oroszországban, és végül maga a cárné is segítségét kérte a súlyos vérzékenységben szenvedő trónörökös, Alekszej gyógyulása érdekében. Több esetben sikerült is elállítani a vérzést, amit a cári család csodaként fogott fel, pedig csupán ellazította, elaltatta a fiút. Az idő előrehaladtával a cárra is egyre nagyobb befolyása lett, és már államügyekben, például egyes miniszterek kinevezésében, a háborúkban való részvétel ügyében is ő döntött, gyakorlatilag az orránál fogva vezette a később a családjával együtt meggyilkolt uralkodót,

Botrányos életvitelével, nyilvánvaló kuruzslásával és a cárra gyakorolt hatásával kivívta a nép gyűlöletét, míg a nemességnek, a politikusoknak és az egyháznak egyre nagyobb politikai befolyása miatt lett elege belőle. Tény az is, hogy személye miatt a cári családnak, sőt, az egész cári rendszernek is Raszputyin miatt kezdett zuhanni hihetetlen mértékben a népszerűsége. Végső soron tehát nagyrészt az ő tevékenysége miatt gyengült meg annyira a rendszer, hogy forradalom tört ki, melynek végén kivégezték a cári családot és kőkemény kommunista évtizedek köszöntöttek be. És hogy miért írtam a cikk elején, hogy a mi életünk is jobb lenne, ha Raszputyin nincs? Ha az emberek nem fordulnak a rendszer ellen, és ha emiatt nem lesz szovjethatalom, mi sem éltünk volna több, mint 40 évig abban az elnyomó rendszerben.

Raszputyin egy, a cárnak írt levelében megjósolta saját, két héttel későbbi halálát is. 1916. december 16-án Juszupov herceg vacsorára hívta otthonába, ahol több embernek is elegendő mennyiségű ciánnal mérgezett bort és pitét fogyasztott, de az meg sem kottyant neki! Juszupov megdöbbenve látta, hogy Raszputyinra nem hat a cián, ezért hát hátba lőtte. A megmérgezett és lelőtt Raszputyin azonban felállt és kiment az udvarra, ahol az összeesküvők ütötték-verték, végül fejbelőtték. Testét ezután a Néva folyóba dobták, és a néhány nappal későbbi boncolás megállapította, hogy a halál oka nem a cián, nem a golyók és nem is a fejét ért erős ütések voltak, hanem fulladás!

Halála után három hónappal történt a cár lemondása, és az új hatalom Raszputyin holttestét kiemeltette a díszes sírból, hogy egy ismeretlen helyen temesse el azt: nem akarták, hogy zarándokhely, a régi rendszer jelképe legyen a sírja. Úton a kis temető felé a halottas autó azonban lerobbant! Ezért a katonák ott, a helyszínen, az út szélén máglyát raktak és elégették Raszputyin holttestét! Igen ám… De nem vágták át a bokaszalagokat, amik a lángok hatására összeugrottak, ezért a három hónapja halott Raszputyin szó szerint felült a máglyán! Végül hamvait ott, azon a helyen elfújta a szél és elnyelte a mocsár.

Egy különös vég egy különös embernek.

A kép forrása: www.flickr.com

Szólj hozzá!

Címkék: történelem gyilkosság Lenin Oroszország Raszputyin II. Miklós cár

2014.02.13.
22:09

Írta: DóraTibor

Adolf Hitler

Mai emberünk Adolf Hitler. Azt gondolom, kevés ember van, akinek Hitler nevének hallatán ne lennének rossz érzései. A világ egyik legnagyobb tömeggyilkosáról van szó, akinek beteg elméjéből olyan elméletek pattantak ki, melynek nevében ártatlan emberek millióit ölték meg a második világháború idején. Tény, hogy ahhoz, hogy hatalomra kerüljön és elindítsa az emberiség történetének legvéresebb, kb. 60 millió emberéletet követelő háborúját, az első világháborúban győztes hatalmak, főleg Franciaország túlzott bosszúvágya vezetett: Velünk, magyarokkal szemben is égbekiáltó igazságtalanságot követtek el a trianoni békeszerződésben, de a németeket egyszerűen lenullázták, porig alázták. Törvényszerű volt hát, hogy egy ilyen mértékű vereségért a német nép néhány évtized múlva revansot fog venni.

adolf2.jpg


Most hadd vonatkoztassak el a történelemtől; csak a szokásos módon, néhány meglepő és érdekes tényt sorolok fel Hitlerről.

- Hitler, bár Németország vezetője volt, nem volt német! Osztrák volt, az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraként, I. Ferenc József alattvalójaként született, egy 15.000 fő lélekszámú osztrák kisvárosban, Braunauban.

- Saját bevallása szerint az egyetlen egy ember, akit életében szeretett, az édesanyja volt. Anyja képét mindig magánál tartotta, állítólag ez a kép a kezében volt akkor is, amikor öngyilkos lett. Hitler 18 éves volt, amikor édesanyja rákbetegségben meghalt, és ez annyira megviselte, hogy a Mein Kampf-ban azt írta, véglegesen kihalt belőle a szeretet.

- Bár Hitlert már saját nevén anyakönyvezték, apját még Schicklgruber-nek hívták, aki ezt a vicces nevet megváltoztatta anyai nagyszüleinek nevére, Hiedler-re. Azonban a hivatalos folyamat során egy elírás történt! Ha nem téveszti el a hivatalnok az új családnevet, a diktátort Adolf Hiedler-ként ismerné a világ. Ha pedig nem történik meg a névcsere, akkor Adolf Schicklgruberként!

- Hitler szülei másod-unokatestvérek voltak, kormányzati engedéllyel házasodhattak csupán össze, hiszen kapcsolatuk vérfertőző volt!

- Hitler négy éves volt, amikor Passaunál beleesett az Inn folyóba és kis híján belefulladt! Egyik társa, Johann Kühberger beugrott a jeges vízbe és kimentette. Kühberger felnőttként pap lett. Hátborzongató belegondolni, hogy miként alakult volna a történelem, ha nem sikerül megmentenie...

adolf boy.jpg

- Hitler nem volt jó tanuló. Hatodikos korában megbukott, osztályt kellett ismételnie! Később kétszer nem vették fel főiskolára, majd miután felvették, onnan is kicsapták.

- Az első világháborúban katonaként vett részt, és meg is sebesült. Egyes állítások szerint egyik heréjét ellőtték, de erre nincsenek egyértelmű bizonyítékok. Az viszont tény, hogy 1918-ban egy gáztámadás során ideiglenesen megvakult, és hangja is a gáz miatt maradt olyan rekedt haláláig.

- Rettenetesen szégyellős volt. Soha, de soha nem mutatkozott ruha nélkül senki előtt, de még rövid ujjú ruhában sem! Az orvos előtt sem! Mindig egyedül mosakodott, és kabátját, zakóját még a legnagyobb melegben sem vetette le sosem.

- Huszonéves volt, amikor Bécsbe költözött, és festőművésznek állt. Vízfestékkel készült képeit adta el, így próbált megélni. Ebben az időben egy ideig hajléktalanként élt Bécs utcáin.

- Jellegzetes bajusz-formáját akkor alakította ki, amikor eleinte még hagyományos formájú bajsza akadályozta a gázálarc felvételében, miközben az első világháborúban a fronton harcolt.

adolf.jpg
- Több betegségben is szenvedett: Azon kívül, hogy bélpanaszai miatt állandóan fel volt fújódva, ötven éves kora körül Parkinson-kóros lett. Élete utolsó éveiben a bal kezét, ami folyton remegett, a jobb kezével fogta le, vagy szorosan a teste mellé szorította, hogy ne lássák, hogy remeg.

- A Führer szó szó szerint vezért jelent, a német nép vezérét. Jogilag először kancellár, azaz miniszterelnök volt, később vonta össze az államfői és a miniszterelnöki pozíciókat.

- Hitler kábítószerfüggő volt. Orvosa minden reggel adott neki egy amfetamin-injekciót. Ezen kívül alkalmanként kokaint és ópiumszármazékokat is fogyasztott.

- Hitlernek egy nővére és két féltestvére érte meg a felnőttkort. Egyetlen vér szerinti testvérét Paula Hitlernek hívták és a nyilvánosság elől teljesen elvonulva élt 1960-ban bekövetkezett haláláig. Paulán kívül Hitlernek egy unokaöccse volt halálakor, aki közvetlen, vér szerinti rokona volt, férfiágon ő volt az utolsó Hitler: őt William Patrick Hitlernek hívták és Angliában élt. Willam Patrick Hitler állítólag megfogadta, hogy nem vállal gyermeket, hogy szakadjon meg a család vérvonala. Ő 1987-ben halt meg.

- Hitler braunaui szülőházát lebontották, hogy ne legyen neonáci zarándokhely. Helyére egy emlékmű került, a következő felirattal:

„A békéért, a szabadságért és a demokráciáért, soha többé fasizmust!
Milliók halála emlékeztet erre.”

- Sokan ismerjük és szeretjük az úgynevezett hitlerszalonnát. Ez egy nagyon sűrű, késsel vágható lekvár, sütőben sült süteményekbe szokás tenni töltelékként, de önmagában is nagyon finom. Ezt csak mi, magyarok hívjuk így. Ez a lekvár a nevét a második világháborúban kapta, amikor a boltokban nem volt kapható hús, ezért az emberek leginkább ez a gyümölcskészítményt ették. A nép nem kis gúnnyal Hitlerről nevezte el ezt az eledelt.

- Hitler személyesen soha nem keresett fel egyetlen koncentrációs tábort sem, miközben pl. Himmler többször járt Auschwitzban is.

- Első szerelme egy zsidó származású lány volt, de gyáva volt megszólítani...

- A háború előtt Nobel-békedíjra jelölték Hitlert!

h.jpg
- Néhány órával azelőtt, hogy a szovjet csapatok elfoglalták a bunkerét, feleségül vette több, mint tíz éve vele élő élettársát, Eva Braunt, majd mindketten öngyilkosok lettek. Hitler meghagyta, hogy holttestét égessék el, azonban a rendelkezésre álló benzin kevés volt ahhoz, hogy elhamvadjon a holtteste. A szovjet csapatok megtalálták a feketére égett holttestet, majd Magdeburgban, később egy Rathenow nevű kisvárosban temették el. 1970-ben aztán a csontokat elhamvasztották, kivéve a koponyacsont felső részét, amit ma Moszkvában őriznek. Ez a csontdarab látható a képen.

A képek forrása: www.flickr.com

Szólj hozzá!

Címkék: történelem öngyilkosság háború nemzetiszocializmus Adolf Hitler

2014.02.12.
17:57

Írta: DóraTibor

Lady Jane Grey

Éppen ma 460 éve, 1554. február 12-én kivégeztek egy nemes és szép vonásokkal rendelkező, 17 éves lányt a londoni Tower-ben. A lány neve Lady Jane Grey volt. De miért kellett ilyen fiatalon, mai fejjel gondolkodva gyakorlatilag kiskorúként ilyen szörnyű véget érnie ennek a szerencsétlen lánynak?

jane2.jpg

Lady Jane Grey a Tudor "család" tagja volt, hiszen a híres VIII. Henrik király egyik testvérének volt az unokája. Aki egy kicsit is ismeri az angol történelmet, tudja, hogy Henrik kivonta országát a római katolikus egyház fennhatósága alól, és saját maga vezetésével megalapította az azóta is az ország legfőbb vallásának számító anglikán egyházat. Vissza kell tehát mennünk az időben 1544-ig, amikor is Henrik, halála előtt három évvel végrendeletében kijelölte a trónutódlást. A trónt egyetlen fiának, Edward hercegnek szánta, utána pedig még az egyházváltás előtt született, ezért a katolikus hit szerint élő elsőszülött lánya, Mária hercegnő, majd másik lánya, Erzsébet szerepeltek a listán a sorban.

Henrik halálakor Edwardot meg is koronázták, VI. Edward néven. Ő hat évig uralkodott csupán, mert egy beteges, fejletlen, vézna kisfiú volt, aki 15 évesen meghalt. Ő volt az, aki apja, Henrik végrendeletét megváltoztatva - királyként erre minden joga megvolt! - nem a katolikus Máriát, hanem unokatestvérét, az anglikán hit szerint élő Jane-t nevezte meg utódjául. Jane ekkor 16 éves volt.

mary.jpg

El is kezdte törvényes uralkodását, alá is írt rendeleteket, mint Jane királynő, azonban csupán kilenc nappal hatalomra jutása után Mária (a képen) letaszította a trónról, mégpedig az apja, VIII. Henrik tíz évvel azelőtti végrendeletére hivatkozva.

Máriát úgy ismerjük, mint Bloody Mary, azaz Véres Mária, azaz ő nem egy koktél volt, hanem egy valós, a nép által meggyűlölt uralkodó. 

Mária királyné kivégeztette a Jane-t hatalomra segítő nagybátyját, majd férjét, Jane édesapját is, és február 12-én meg kellett halni Jane-nek is, hiszen azzal, hogy életben van, fenyegetést jelentett Mária számára.

Jane kivégzéséről részletes feljegyezések maradtak fenn. A 17 éves lány így búcsúzott az élettől: "Jó keresztények! Meghalni jöttem ide, és nem is vonom kétségbe ítéletem jogosságát. Ám az ok, amiért Őfelsége, a királynő halálra ítélt engem, nem volt valós. Esküszöm, előttetek, és Isten előtt, hogy ártatlan vagyok az ellenem felhozott vádakban." Jane ezután bekötötte a szemét, s érthető módon, kétségbe esve elkezdte keresni kezeivel a tönköt, amire le kellett hajtania a fejét. A tönköt azonban nem találta, és csupán a levegőt markolászta, s sírva kérdezte: ,,Most mit tegyek? Hol van?" Egy jelen lévő katona segített megtalálni a rönköt, amire az egykori királynő ráhelyezte fejét, a hóhér lesújtott bárdjával, egy pillanat múlva Jane Grey már halott volt. Testét a kivégzés helyétől néhány méterre lévő Szent Péter kápolnában temették el, fejét a lábaihoz helyezve. Azóta is ott alussza örök álmát Lady Jane Grey, az a fiatal lány, akit igazából és jog szerint I. Jane királynőnek kellene hívnunk, még akkor is, ha csupán kilenc napig uralkodott.

jane.jpg

A lefejezés, az egykori vérpad pontos helyén ma ez a zöld színű üvegből és saválló acélból készült emlékmű található. Amikor ezen a helyen járok a csoportokkal, közösen elolvassuk az emlékművön látható, itt meghalt híres emberek nevét, köztük Boleyn Annáét is, akit ugyanezen a helyen fejeztek le 18 évvel korábban. Róla is fogok írni, ahogy Henrikről is, ahogy oly sokan kértétek!

london2008 155.jpg

A képek forrása: saját fotó, illetve www.flickr.com

Szólj hozzá!

Címkék: történelem kivégzés Tower of London Lady Jane Grey

2014.02.08.
19:27

Írta: DóraTibor

II. Miklós orosz cár

2014-02-08_190428.jpg

Nézzétek meg ezt a boldog családot a bal oldali képen! Édesapa és Édesanya, körülöttük pedig öt gyermekük: négy szép, csinos fiatal lány és egy kisfiú. A képen II. Miklós orosz cárt és családját látjátok, a kép száz évvel ezelőtt, 1913-ban készült.

A jobb oldali képen a cár unokatestvérével, V. György brit uralkodóval látható. A két férfi hasonlósága közeli rokonságuk miatt nem meglepő, Édesanyjaik ugyanis testvérek voltak. (V. György egyébként a jelenlegi brit uralkodó, II. Erzsébet nagyapja volt.)

II. Miklós cár és családjának sorsa is érdekes, azaz tragikus. Ma tehát kicsit Oroszország felé fordulunk.

II. Miklós az utolsó orosz cár volt. Cseppet sem volt sikeres uralkodó, de ez a tény a történet szempontjából igazából lényegtelen. A világ egyik legnagyobb országának volt a vezetője, 130 millió főnyi alattvalója volt, amíg 1917-ben le nem mondott a trónról. Le kellett mondania, nem volt más választása: az orosz polgári forradalom erői és a Lenin vezette bolsevikok erőszakkal lemondatták. A forradalom után a Lenin vezette bolsevikok, kommunisták kaparintották meg a hatalmat, akiknek a cár, mint a régi rendszer jelképe az útjukban állt. Lemondatása után másfél évig házi őrizetben tartották fogva a családot, előbb Carszkoje Szelo-ban, majd Tobolszkban, végül pedig Jekatyerinburgban (a Szovjetunió idejében a várost Szverdlovszknak hívták). Itt, Jekatyerinburgban érte utol a családot szörnyű végzete.

Az 1918. július 16-ról 17-ére virradó éjjel a családot az őket őrző katonák felébresztették, majd megparancsolták nekik, hogy öltözzenek fel, mert egy biztonságosabb helyre viszik őket. A héttagú család és az őket kiszolgáló személyzet tagjai - 
a gyerekek dadái, a család orvosa és szakácsa - fogva tartóik utasítására lementek a ház alagsorába, és várták az őket az ígéret szerint elszállító teherautót. Ekkor azonban váratlanul egy katonai osztag lépett a helyiségbe, majd parancsnokuk, Jakov Jurovszkij közölte a teljesen megdöbbent családtagokkal, hogy a szovjet hatóságok halálra ítélték mindannyiukat.

2014-02-08_192419.jpg

Miklós megdöbbenve lépett előre, de csak annyi ideje maradt, hogy ennyit kérdezzen: „Micsoda?”, mielőtt Jurovszkij közvetlen közelről fejbe lőtte őt. A cár azonnal meghalt, ekkor Jurovszkij a 13 éves Alekszej trónörököst lőtte le. A feljegyzések szerint a nők halálukra készülve elkezdtek keresztet vetni, de gyilkosaik nem várták meg, míg végeznek: a keresztvetés felénél sortüzet zúdítottak rájuk. A hercegnők halála sokkal lassabb volt, mint fejlövést kapott édesapjuké: a lányok ruhája alatt ugyanis a cári család drágakövei voltak elrejtve, és a lövedékek ezekről a drágakövekről visszapattogtak. A sebesült, de életben lévő hercegnőket (17, 19, 21, 22 éves lányokat!) ezért a katonák a puskák végére szerelt bajonettel szúrták le. Kegyetlen, fájdalmas kínhalált haltak... Aki ebbe sem halt bele, azt közelről halántékon lőtték.

A vérbe fagyott holttesteket hamarosan feldobálták egy teherautóra és egy erdőbe vitték azokat, ahol Alekszej trónörökös és Mária hercegnő kivételével egy bányagödörbe dobták, majd savval öntötték le az uralkodócsalád holttesteit. Csontváz-maradványaikat csak a Szovjetunió megszűnése után, 1991-ben keresték és találták meg. Alekszej és Mária holttestétől valamiért máshol szabadultak meg a bolsevikok. Az ő savval leöntött és megégetett holttesteik csontmaradványaira csak 2007-ben bukkantak rá. A cári család tagjait szentté avatták és 1998-ban, 80 évvel haláluk után temették el őket Szentpéterváron. Később a két hiányzó gyermek maradványait is ide helyezték el.
2014-02-08_191036.jpg
Történészek kutatásai szerint a család kiirtását személyesen Lenin rendelte el.

A képek forrása: www.flickr.com

Szólj hozzá!

Címkék: történelem kivégzés gyilkosság Lenin Oroszország II. Miklós cár

2014.02.08.
11:42

Írta: DóraTibor

Ady Endre

Egy kedves ismerősöm azt kérte nemrég, hogy kedvenc költőjéről, Ady Endréről írjak olyan érdekességeket, amiket esetleg irodalomórán nem tanítanak. Nekem középiskolában az osztályfőnököm, Antal Miklós Tanár úr volt az irodalomtanárom, és ő nagyon sokat elmesélt a következő érdekességek közül, de hátha nem volt mindenkinek ilyen szerencséje.

ady2.jpg
Pontokba szedve írok le néhány, szerintem izgalmas és érdekes, elgondolkodtató tényt:

 - Ady Endre szülőfaluja, Érmindszent ma Románia része. Akármilyen hihetetlen, a község neve ma hivatalosan ez: Ady Endre. Nézzetek utána egy romániai térképen. (Nagykárolytól – Carei – délkeletre fekszik.)
ady1.jpg
- Tudtátok, hogy Ady egyik kezén hat ujjal született?

 - Nagyon fiatalon, csupán 41 évesen halt meg.
 
- Bár halálát közvetlenül tüdőgyulladás okozta, valójában a szifilisz nevű nemi betegség ölte meg, ami rettentően legyengítette szervezetét. A másképpen vérbajnak hívott betegséget egy kétes hírű táncosnővel évekkel azelőtt folytatott viszonya során kapta el. A hölgy maga is szifiliszben halt meg egy elmegyógyintézetben.

- Ezen a hölgyön kívül fiatal korában számtalan testi kapcsolata volt, minden héten más partnere volt. Ezekben a züllött, mámoros időkben szokott rá a mértéktelen alkoholfogyasztásra, a cigarettára és az élet (a nők) nagykanállal való habzsolására. Kortársai arról meséltek, hogy gyakran nyugtatót vett be, és arra ivott. Ady, valljuk be, egy bulihuligán volt!

- Harmincas éveiben már láncdohányos volt, ahogy elnyomta a cigit, már gyújtott is rá a másikra.

- Már befutott költő volt, amikor alkoholizmusa miatt orvosa többször is Siófokra küldte gyógykezelésre, levegőváltozásra. Ez a gyakorlatban elvonókúra volt. Ady ilyenkor jellemzően a Hullám vagy a Sió hotelekben lakott. (Ez a két épület ma összeépítve áll a Petőfi sétány elején, ez volt eddig a Kodolányi Főiskola épülete.) Adyt azonban nem olyan fából faragták, akit ezzel el lehetett zárni az italtól: Lefizette a portást, akinek az ablakból rendszeresen leengedett egy zsineget, amire a portás egy teli üveg bort kötött, Ady pedig felhúzta a szobájába!

ady5.JPG

- Leghíresebb múzsája Léda, teljes nevén Diósyné Brüll Adél volt. Léda nyolc éven át tartó kapcsolatuk alatt végig férjes asszony volt, de férje diszkréten elnézte az Adyval folytatott viszonyát. Ami még ennél is meglepőbb, az az, hogy Ady életében a Lédához fűződő viszonya a közvélemény előtt teljesen rejtve maradt. Tudtátok, hogy Léda gyermeket is szült Adynak? Sajnos a kislányuk halva született. Ezen a babán kívül Adynak nem született több gyermeke. Léda amúgy egy hisztérika volt! Szeszélyességével folyamatosan egy rettenetes érzelmi hullámvasúton tartotta Adyt; napi-heti rendszerességgel szakítottak, majd lobbantak újra szerelemre. Ez a nyolc év idegileg kikészítette Adyt. A Nyugatban jelent meg az Elbocsátó szép üzenet című verse, ez ma minden középiskolában tananyag. Ady ebben a versben nyilvánosan szakított Lédával, aki depressziós lett, és a férje vigasztalta és ápolta a szakítás után!

ady4.jpg

- Azt gondolom, hogy Csinszkát is ismeri mindenki. Boncza Bertának hívták a hölgyet, aki élete utolsó négy évben Ady felesége volt. Csinszka 17 évvel volt fiatalabb a költőnél, és híres beceneve egy pajkos-szerelmes becézgetés eredménye: Ő volt az, aki Adyt Csacsinszky-nak kezdte hívni, ami lerövidült Csinszky-re, majd Ady erre válaszul nevezte el feleségét Csinszkának. Képzeljétek, Ady halála után Csinszka Ady egyik legjobb barátjával, Babits Mihállyal került szerelmi kalandba, majd Márffy Ödön festőművész felesége lett. Ő maga is költőnő volt egyébként.

- Csinszka és Léda érthető módon gyűlölték egymást. Ady temetésén Csinszka vak féltékenységében lerúgta a sírról a Léda által hozott koszorút! Évekkel később, amikor Léda temetésére Csinszka illendőségből elment, az általa vitt koszorút Léda férje távolíttatta el a sírról. Látjátok, nincs új a nap alatt. Csak ők nem a Mónika-showban tépték meg egymást. A két nő között egyébként 22 év korkülönbség volt, mégis ugyanabban az évben, 1934-ben haltak meg. Léda 61 éves volt, Csinszka viszont csupán 40! Léda egy bőrbetegségben szenvedett, ez vitte a sírba, Csinszka viszont agyvérzésben halt meg váratlanul.

 - 1919. január 29-én, Ady temetésén óriási tömeg vett részt, és az emberek a hideg ellenére sapka nélkül sétálták végig az utat a Nemzeti Múzeumtól a temetőig. Sírja ma is látogatható a Fiumei úti sírkertben. Éppen két hete volt hír, hogy a sírt teljesen felújították egy Svédországban élő magyar házaspár adományából.

ady3.jpg

- Ady portréja szerepelt a régi 500 Forintos bankjegyen. A fiatalabbak erre biztosan nem emlékeznek, de ez a pénz a hetvenes-nyolcvanas években nagy összegnek számított. Negyven éve sok embernek egy havi fizetése volt 500 Forint!

A képek forrása: www.flickr.com

2 komment

Címkék: irodalom betegség szerelem Ady Endre

2014.02.06.
23:16

Írta: DóraTibor

Hasfelmetsző Jack

Jack the Ripper - Hasfelmetsző Jack. Ki ne hallott volna róla? De hát ki volt ő, mikor élt, miért hívják így, hány embert ölt meg? Suhanjatok vissza velem az időben 126 évet!

jack1.jpg1888. augusztus 31-én London Whitechapel nevű negyedében (aki már járt Londonban, annak segíthet a beazonosításban, hogy ez a terület a Tower of London-tól északra, onnan gyalog csupán 8-10 percre van) találták meg egy kegyetlenül meggyilkolt prostituált, Mary Ann Nichols holttestét. A 43 éves nőt rettenetesen összevagdosta gyilkosa: Kétszer átvágta a torkát, levágta az egyik fülét és a hasán is számos vágást ejtett.

Mary Ann Nichols után három hónapon belül még más
ik négy prostituáltat öltek meg ugyanilyen kegyetlenül. A véres részletektől megkíméllek Benneteket, de a torok elvágásán túl volt, akinek a Hasfelmetsző kivágta és magával vitte a méhét vagy a veséjét, és volt, akinek levágta az orrát, fülét, ajkait.

jack2.jpg
A gyilkosságok rettegésben tartották a várost, a rendőrség pedig hónapokon át sötétben tapogatózott. Jack saját magát nevezte el így, hiszen a gyilkosságok időszakában leveleket írt nyomozóknak és újságíróknak, amiben nem csak bevallotta a gyilkosságokat és cukkolta – gúnyolta a nyomozókat, de egy ízben a levéllel együtt elküldte az egyik áldozat fél veséjét is. Az egyik ilyen levelet látjátok itt, a végén a hátborzongató aláírással.

jack.jpg
A gyilkosságok amilyen hirtelen kezdődtek, ugyanolyan gyorsan abbamaradtak: Jack 1888. novemberében hallatott utoljára magából, majd úgy eltűnt, mintha sosem létezett volna.

Számos tény ismert: A gyilkos mindig éjjel dolgozott, balkezes volt, és úgy választotta ki a helyszíneket, hogy azok a térképen egy keresztet alkossanak. Tudjuk, hogy nagyon gyorsan ölt, és hihetetlen gyorsan, észrevétlenül távozott a környékről, még akkor is, amikor őszre hemzsegett a környék a rendőröktől. A tettest azonban soha nem sikerült sem azonosítani, sem elkapni.

 jack3.jpg

Az eset tehát 126 éve felderítetlen, bár profi és amatőr nyomozók, önjelölt újságírók időről időre előhozakodnak egy gyanúsítottal. Többek szerint Jack egy profi sebész volt, hiszen csakis egy sebész tud ilyen pontos vágásokat ejteni egy emberi testen. Mások szerint egy, a nőknél teljesen sikertelen, elkényeztetett nemes állt bosszút így a női nemen. Van, aki egy német tengerészt lát a rémtettek mögött. Olyan is akad, aki a királyi udvar egyik festőművészét gyanúsítja, de a legvadabb elmélet szerint az akkoriban uralkodó Viktória királynő unokája, a későbbi VII. Edward király fia, Albert Viktor herceg (a képen) volt a tettes.

Sohasem fogjuk megtudni, hogy ki is volt Hasfelmetsző Jack. A legendája azonban él, és mára részévé vált az angol kultúrának.

A képek forrása: www.flickr.com

Szólj hozzá!

Címkék: történelem gyilkosság rejtély London Tower of London Hasfelmetsző Jack

süti beállítások módosítása